„Hát ilyen az, amikor nem csak a medencében bátor az ember, hanem azon kívül is” - Ilyés Laura egyéni csúccsal tért vissza

sport
december 13., 06:19

Bátor voltam” - nézett rá a részidőkre Ilyés Laura, miután egyéni csúcsot úszott 200 pillangón a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon csütörtökön. 2:06.93-as idejével a 11. helyen végzett.

Ilyés még november elején, a kaposvári országos bajnokságon úszta meg a szintidőt 200 méter pillangón, de harmadik lett az élete utolsó versenyére készülő Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma mögött.

Utóbbi akkor úgy döntött, hogy átadja a helyét Ilyésnek, akinek az elmúlt két éve „megpróbáltatásokkal teli” volt. A 27 éves Sebestyén döntését indokló levelében azt írta Ilyésnek: bár három olimpián is képviselte Magyarországot, semmihez sem fogható egy hazai világesemény hangulata, „amikor 10 ezer magyar neked tapsol és ujjong a lelátón. Szeretném, hogy ennek te is részese lehess ezen a budapesti világbajnokságon, mint a hazájáért küzdő versenyző. Szeretném átadni neked a 200 méteres női pillangó indulási jogát. Kívánom, hogy valósítsd meg az álmaidat!"

A 22 éves Ilyés Laura versenyző engedélyét nem sokkal azután függesztette fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy a 2022-es rövidpályás ob-n aranyérmet nyert, majd a szervezet egy évvel később visszavonta vádjait vele szemben, ugyanis a biológiai útlevele alapján megfogalmazott doppingvád alaptalan volt.

Nem csoda, hogy ilyen előzményekkel a háta mögött, és egy ilyen kiemelkedő teljesítmény után könnyeivel küszködve nyilatkozott az M4 Sportnak. Mint mondta:

Igazából amikor megtudtam, hogy itt lesz Magyarországon ez a rövidpályás VB, az nagyon sok erőt adott ahhoz, hogy folytassam a karrierem, és hogy felkészüljek ide. És tényleg nagyon vártam ezt a napot. Azért örülök ennek ennyire, mert az elmúlt két év olyan nehézségekkel telt, hogy sokszor volt olyan, hogy csak feküdtem otthon az ágyon, és nem gondoltam már, hogy eljön, vagy várni fogok bármilyen napot többet. De itt vagyok és életben vagyok, és ha jól látom, akkor én vagyok a világ tizenegyedik legjobb 200 pillangó úszója. És ha valamit megtanultam ebből a két évből, akkor az az, hogy tényleg vannak az életnek olyan perspektívái, amiket csak földön fekve lát az ember. Úgyhogy nagyon boldog vagyok.

Amire a riporter is csak annyit tudott mondani:

Hát ilyen az, amikor nem csak a medencében bátor az ember, hanem azon kívül is.

A vébé után visszavonuló Kapás Boglárka futamában az ötödik, összességében a 14. helyen végzett 2:08.91-es idejével.