„Magyarországnál az elmúlt ezer napban nagyon kevesen tettek többet az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért” - erről beszélt a külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az MTI beszámolója szerint Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország az első pillanattól azt „az álláspontot képviseli - ami azóta bebizonyosodott -, hogy ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren,” szerinte a fegyverszállítások az erőviszonyokat, a realitást nem változtatták meg,
„Oroszország halad előre, az orosz hadsereg folyamatosan újabb és újabb területeket foglal el.”
Szerinte „a magyar békemisszió az elmúlt fél évben mindent megpróbált”, sőt, sokkal többet próbált meg, mint ami elvárható lenne, vagy lett volna egy olyan méretű és olyan kapacitásokkal rendelkező, olyan helyzetben lévő országtól, mint Magyarország. Kijelentette:
„Egy olyan ajánlat van az asztalon, amelyhez fogható az elmúlt ezer napban még nem volt”, nem Magyarországon múlik, hogy ezt az ajánlatot mindkét fél megfontolja, illetve elfogadja-e.
Beszélt még arról a később megcáfolt hírről, ami szerint Bassár el-Aszad szíriai diktátor gépe Budapesten landolt. Szijjártó szerint „ez egy nagyon durva helyzet volt,” mert rendkívül veszélyes belekeverni Magyarországot egy ilyen tűzforró konfliktusba.
„”Könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet, amely Magyarország számára rendkívüli veszélyt jelentett, ezért azt gondolom, hogy a lehető legalaposabban ki kell vizsgálni azt, hogy ez honnan indult, kik vettek benne részt, akik részt vettek benne, ezt miért tették”
-mondta. Hozzátette: „Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet”.