Pár nappal azután, hogy Kreitler-Sas Máté önkormányzati képviselő ráhívta a köztereseket az Újbudán sokadjára tilosban parkoló Delhusa Gjon kocsijára, aki erre két rendőrigazolványt mutogatva próbálta megúszni a büntetést,
Dehusa Gjon szinte ugyanott, ugyanúgy a tilosban parkolt.
Az autóját egy ott lakó le is fotózta.
Erről Kreitler-Sas képviselő friss fb-posztjából értesülhettünk, aki megint közterület-felügyelői eljárást kezdeményezett. Megkérdeztem tőle, hogy azon frissiben hívta-e rá Delhusára a köztereseket. Mint elmesélte, a vasárnap délután hat felé készült képeket ma, hétfőn kapta meg, ezért a helyszínre már nem tudott felügyelőket küldeni. Viszont most elküldte nekik, kérve, hogy lépjenek. Az önkormányzati képviselő nem tudja, hogy a képek alapján fognak-e eljárást indítani, de a fotók metaadatai között megvan, hogy vasárnap negyed hét táján készültek.
És egy kis detektíves játék a végére. 2023. április 21-én cikk jelent meg a Blikkben Delhusa Gjon és Fanni (a vezetéknevét nem közölték) kapcsolatáról, feltehetőleg abból a célból, hogy megpörgessék a TV2 egyik bulvárműsorát, amiben a pár is szerepelt.
A rövid írás címe az volt, hogy
A szövege pedig így kezdődött:
Fanni és Gjon között 44 év a korkülönbség, ami miatt rengeteg negatív véleménnyel kell szembenézniük, ám kapcsolatuk már kiállta az idő próbáját: 10 éve együtt vannak. Mint kiderült, a lány éppen csak nagykorú lett, mikor az énekes annyira elcsavarta a fejét, hogy hozzáköltözött.
Három évvel ezelőtt el is jegyezték egymást, a jövőjükkel kapcsolatban pedig határozott elképzeléseik vannak, a házasság azonban még várat magára. A 25 éves szépség azonban már az esküvőre készülne, a zenész viszont úgy érzi, most a ceremónia nélkül is minden tökéletes a kapcsolatukban.
“Valamikor egyszer... Már 10 éve tervben van. Ha szeret, ha nem, házasodni fog!”
– jelentette ki határozottan a 25 éves lány a TV2 Ütős ötös című műsorában, ahol az énekes egy régi titkot árult el a kapcsolatukkal kapcsolatban. Fanni még csak 18 éves volt, amikor az énekeshez költözött. Till Attila már az adás kezdetén egyenesen a 69 éves zenésznek szegezte a kérdését: „Gjoni, te tényleg megszöktetted a Fannit?” Az énekes ekkor mosolyogva bevallotta: „Ő kérte!”
Támaszd fel magadban a mélyen rejlő Poirot-t, aztán jön a válasz.
Ami az, hogy ha Fanni 25 éves volt a cikk írásakor, és mint elmesélte, ekkor már 10 éve jártak, akkor Fanni 15 éves volt, amikor már annyira jártak, hogy a házasság is szóba került köztük. Delhusa pedig 59 éves volt.
Ha ezt nehéz lenne feldolgozni, hallgasd meg, milyen klassz dolgokra alkalmas már az AI, például arra, hogy dalba öntse Delhusa Gjon védekezését. Az énekes ugyanis a kiérkező köztereseknek azzal magyarázta a rendőrigazolványait, hogy ő valójában baleseti helyszínelőként dolgozik: