Összesen 7,7 millió ukrajnai menekült van külföldön, közülük 5,4 millió az Európai Unió tagországaiban él – közölte Olekszij Honcsarenko ukrán ellenzéki képviselő az illetékes ideiglenes parlamenti bizottság jelentésére hivatkozva.
Az ukrán parlament első olvasatban elfogadta a többes állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, amit szakértők szerint az ország következő években várható demográfiai válsága indokol.
Andrij Szibiha külügyminiszter nemrég egy helyi lap kerekasztal-beszélgetésén azt mondta, a külföldre menekült ukránok ügyeivel, hazahozatalukkal és gazdasági integrációjukkal egy új minisztérium fog foglalkozni, és ennek egyik legfőbb lépése a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása, hogy az emberek ne veszítsék el összeköttetésüket a hazájukkal.
Ukrajna lakossága az 1990-es évek óta zsugorodik. Eltérő becslések szerint most 25-28 millió ember élhet az országban. Ella Libanova, az Ukrán Nemzeti Akadémia demográfiai és társadalomtudományi intézetének igazgatója szerint Ukrajna lakossága nem fog visszatérni a szovjet időkben regisztrált 52 millióhoz. Demográfiai szakemberek szerint jelen körülmények között „jelentős bevándorlásra”, illetve a külföldre menekült ukránok visszatérésére van égető szükség.
Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) regionális igazgatója októberben beszélt arról, hogy Ukrajna lakossága több mint 10 millió fővel csökkent az ország ellen 2022 februárjában indított orosz támadás óta, a kivándorlás és a termékenység csökkenése miatt. Florence Bauer akkor kiemelte, hogy a jelentésüket az ukrán kormány adatai alapján állították össze, de az ország már a háború eszkalációja előtt is komoly demográfiai gondokkal küzdött, mivel a tömeges kivándorlás miatt a legalacsonyabb népesedési rátával rendelkezett Európában. (MTI)