Rózsa András, Zugló polgármesterének egyik első intézkedéseként átvilágították a korábbi ciklusokban gyanús ügyekbe keveredett, az önkormányzat tulajdonában álló városgazdálkodási céget – közölte a zuglói önkormányzat.
A vizsgálat alapján Rózsa András hűtlen kezelés, illetve versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett – áll a közleményben, ami szerint a jelenlegi információk alapján ezekben az ügyekben legalább 100 millió forintnyi kár érhette az önkormányzatot.
Rózsa szintén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kerület tulajdonában álló, óbudai ifjúsági sporttelep felújításával kapcsolatban is. A kivitelező ebben az esetben olyan hiányosan és rossz minőségben végezte el a munkát, hogy az önkormányzat sportcége az összeg második felét már ki sem fizette, a gyanú szerint a zuglóiakat ebben az esetben is legalább 10 millió forint kár érhette – írják.
„A kerület új vezetése maximálisan elkötelezett abban, hogy örökre leszámoljon a Zuglót hosszú évek óta fosztogató politikai és üzleti körökkel, ezért a jövőben újabb feljelentések várhatóak” – zárul a közlemény.