Képesek a kutyák hang alapján pontosan felismerni az embert

ÁLLAT
december 18., 16:14

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói által tervezett kísérletben a kutyáknak felvételek alapján kellett eldönteniük, melyik családtagjuk hangját hallják. Az eredmények elsőként igazolták, hogy a kutyák képesek az emberek hangalapú egyedfelismerésére, olvasható az ELTE honlapján.

„Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kutyák érzékenyen reagálnak az emberi hang bizonyos akusztikus jellemzőire, felismerik a beszélő nemét, és meg tudják különböztetni egymástól ismerős és ismeretlen emberek hangjait. Azt azonban, hogy képesek-e az emberek hangalapú egyedfelismerésére is, korábban nem sikerült bizonyítani.” – mondja Surányi Kinga, az ELTE TTK Etológia Tanszék doktorandusza.

Az egyedszintű felismerés révén az állatok még ugyanazon a szociális kategórián belül, például testvérek esetén is azonosítani tudnak konkrét egyedeket, ami kulcsfontosságú szerepet játszhat a kommunikációjukban. Az egyformán ismerős hangok megkülönböztetése azonban bonyolult feladat. Ennek a képességnek a kimutatása az állatvilágban nagy kihívást jelent, különösen, ha más fajok egyedeinek hangjairól van szó.

Bizonyítani kell, hogy az állat képes megkülönböztetni egyedi hangokat, úgy, hogy a hangadók egyformán ismerősek a neki. Habár ez a képesség előnyösnek tűnik a vokális fajok számára, az emberi hangok egyedszintű felismerésének képességét eddig csak rézuszmajmok és lovak esetében igazolták.

Annak kiderítésére, hogy a kutyák képesek-e az emberek hangalapú egyedfelismerésére, az ELTE Etológia Tanszék kutatói három-három személyt hívtak be kutyatartó családokból egy speciális kísérletre. A kísérletben minden kutya a három számára hasonlóan ismerős emberrel vett részt. A gazdák hangját felvették, majd egymás mellé ültették őket, mögöttük pedig hangszórókat helyeztek el. A kutatók lejátszották a három hang egyikét, és a család kutyájának oda kellett mennie ahhoz az emberhez, aki a felvételen beszélt. Mind a 31 résztvevő kutyának 18 alkalommal kellett választania. A hang lejátszása közben a gazdák nem beszéltek és nem gesztikuláltak, a kutyának kizárólag a hallott hang alapján kellett döntenie. A kísérlethez tartozó kérdőív és a gazdák hangjának akusztikai elemzése segítségével a kutatók azt is vizsgálták, hogy milyen demográfiai és akusztikai tényezők játszhatnak szerepet a kutyák hangfelismerő képességében.

A kísérletben a kutyák sikeresen teljesítettek: gyakrabban választották és nézték azt a személyt, akihez a hang tartozott. „A kutyák mindhárom gazdájukat felismerték a hang alapján, hiszen mindannyiuk esetében a véletlennél többször választottak helyesen. Különösen jól teljesítettek akkor, amikor az elsődleges gazdájukat kellett felismerniük. Ennek oka az lehet, hogy a kutyák ezzel a gazdával kerülnek legtöbbször vokális interakcióba, az ő hangjára kell legtöbbször reagálniuk.” - teszi hozzá Gábor Anna, az ELTE Neuroetológiai Kutatócsoport posztdoktori kutatója.

A kísérletről készült videó itt nézhető meg:

link Forrás