Hosszas vita után végül simán elfogadták a főváros költségvetését

  • Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, a napirend kiemelt pontja a költségvetés elfogadása, ami reggel még egyáltalán nem tűnt sétagaloppnak.
  • Estére mégis összejött, sőt, még az szmsz-t is sikerült elfogadni.
  • Folyamatosan frissülő közvetítésünk itt olvasható vissza a helyszínről.
69 poszt
Időrend
december 18., 12:32

Barna azzal fenyeget, hogy egyszer előszedi a fidelitas összes árulását (mint egykori érintett)

Barna Judit nekimegy Szentkirályinak, hogy nem lett kulturális stratégiája a városnak, és beszél a saját vonatkozó javaslatáról.

Visszatért az árulózásra is, és azt mondta, "lehet itt minket minősíteni, de egyszer előszedem a fidelitas összes árulását, ami rá is vetült."

Sose mondta a Tisza, hogy ne támogatná a rezsicsökkentést - mondja Kollár Kinga. Gerzsenyi Gabriella megszólalását vetik mindig a szemükre, de Kollár szerint egy összevágott szöveget idéznek tőle. Végszóként: "évek óta, előre menőleg is azon dolgoznak, hogy a fővárost kivéreztessék. Nem erre kaptak felhatalmazást, a miniszterelnöknél és a kormánynál járják ki a szükséges lépéseket."

december 18., 12:16

Radics szerint ő többet gondol a tiszásokról, mint a saját főnökük

Radics Béla azt mondja, ő kedves próbált lenni, és mikor azt mondja, szerinte Porcher nem hülye, akkor az azt jelenti, hogy többet gondol róla, mint a saját főnöke.

Elmondja, beadtak egy módosítót arról, hogy a lakásrezsi-támogatást a kerületi önkormányzatoknál is lehessen igényelni, de Karácsony szerint ez már most is így van.

december 18., 12:15

Reagál a nem lehülyézett képviselő

Porcher reagál, tudja, milyen kihívások vannak Erzsébetvárosban (ahová Radics invitálta). Arról beszél, a kormány szeretné elvonni a szolidaritási hozzájárulást, miközben 750 milliárdért vett irodaépületet (ezt a Tiborcz-bizniszt már korábban is bedobták).

Ha ilyen csak úgy megtörténhet, hol lesz vége. Szállodaipar többnyire közeli kezekben van, kisemmizték az országot, szenvednek a magyarok, meg akarják szorongatni a fővárost. Ahelyett, hogy követelőznek, felszínesen szakmainak tűnnek, dolgozzanak rendesen. Mikor eljön a szavazás, akkor ne tartózkodjanak, vagy nyomjanak gombot. Fizessék vissza a kamukampányra költött pénzt - zárja.

december 18., 12:11

Szalai megmagyarázza, miért ilyen alacsony a fogyasztás

Szalai elnézést kér, hogy átkeresztelte Orbánt Oroszra, majd a kivándorlási számokat teszi helyre. Utána . visszatérve egy korábbi ponthoz - arról beszél, azért kisebb a fogyasztás, mert sok az ingyenes juttatás. Van rezsitámogatás, Erzsébet-tábor, vármegyebérlet..., sokkal nagyobb a takarékosság mértéke, és sokkal több a saját ingatlan is. Az nem a fogyasztási adatoknál van.

Szepesfalvy Anna (Fidesz) arról beszél, hogy a Tisza összefog a baloldallal. Új szelek helyett kórusnak beálltak Karácsony mögé, ehhez csak gratulálni tudnak.

december 18., 12:10

Karácsony bevédte a tiszásokat

Gulyás bejelentette, hogy a jelek szerint elmarad a szakmai szerda. Sajnálja, hogy nem akarnak a tiszások szakmai vitában részt venni. Országos politikusnak gondolják magukat, de elfogadhatatlannak tartja, hogy nem válaszolnak a kérdésekre.

Gulyás szerint a Tisza már városvezetői pozícióban van, és háttéralkukat kötnek. Csak akkor mondják ki, és nem arról beszéljenek, hogy szakmai alapon részt akarnak venni a közgyűlésben, mert a vitában nem vesznek részt.

Karácsony szerint sok tiszapártos hozzászólás van, úgyhogy nem tudja, miről beszél Gulyás. (A Tisza általános belpolitikai érveket hoz fel, a Fidesz pedig itt a konkrét számokon vitatkozna.)


december 18., 12:03

És a hiánycél hányszor is módosult?

Orbán Árpád (Tisza) nem ilyen vitákra számított. Egy nyelvbotlás előfordul, a kérdés, ki hogy reagál. Ő nem hozta szóba, mikor egy fideszes Orosz Árpádnak hívta. Az inkább egy névrokonára passzolna.

Szerinte az is érdekes, hogy az egyik bizottságban már a harmadik fideszes szakértő ül, eddig erről sem beszéltek, de persze lehet ezt is.

Szerinte 1 millió magyar került ki az országból, a Fidesz kormány miatt a lábukkal szavaznak. Az a fontos, mennyi marad a pénztárcában.

Megkérdezte a Fideszt, hányszor is módosult a hiánycél idén? A rengeteg pénz magántőkealapokba került. Ott van több mint 1500 milliárd, jó lenne visszaadni.

december 18., 11:59

Nem gondolom, hogy hülye lenne - fideszes a tiszásnak

Radics nem érti, miért vonta vissza Bujdosó a béremelésre vonatkozó javaslatot, végre lett volna valami, amit támogattak volna.

Porcherre reagálva azt mondja, visszatetsző, hogy ő beszél arról, hogy a Fidesznek megjött-e a központi utasítás, miközben ők, mikor nem kapják meg a központi utasítást, némán ülnek, ahogy ez látszott egy korábbi ülésen.

"Nem gondolom hogy hülye lenne" - folytatja, és azt mondja, Budapestet is kellene járniuk.

Karácsony Gergely szerint lehet, hogy kedves akart lenni, de nem sikerült. Azokat emelje ki a szótárból, ami ide nem való. Barna Judit is hozzászól, advent van, most a szókészletét mennyiben határozza meg az időszak. Ilyen minőségben ne beszéljünk.

Gulyás Gergely beleköt: akkor nem mondhatjuk, hogy nem hülye? Az idiótázás meg az agyhalottazás rendben van?

Karácsony arról beszél, ilyen szavak itt nem voltak, az idióta régi szó, apolitikusságot jelenti, többet kellene történelmet tanulni.

december 18., 11:50

DK: aki nem támogatja a költségvetést, Budapest ellen szavaz

Déri Tibor (DK) üdvözli, hogy a Tisza megérkezett a közgyűlésbe, és ezt nem gúnyolódásnak szánta. Aki a költségvetést nem támogatja, Budapest ellen fog szavazni.

Kiss Ambrus arra reagál, hogy a hatékonyságot növelni kéne. Könnyű mondani, de ők csinálják is. A Moody's is megállapította, hogy Budapest hatékonyságnöveléssel kezeli a kihívásokat.

A főpolgármester nem tud korlátlanul átcsoportosítani, csak meghatározott tételekről dönthet. Egy biankócsekk van, az, hogy ukrán vészhelyzet miatt rendelettel átírhatják a központi költségvetést. Ők ilyet nem tehetnek meg.

december 18., 11:47

A Tisza visszavág

Porcher Áron (Tisza) örül, hogy Gulyás követi őt a közösségi médiában, majd a szemére veti, hogy neki több követője van. Kicsit unja, hogy paktumokról és koalícióról beszélnek, holott ők mindenkivel együtt akarnak működni, javaslat alapon döntenek.

Amikor a Fidesz tartózkodik, nem szavaz, nemet mond a budapestiek felhatalmazására. "Lehet, hogy közel van 2026, a többieknek vége van, de mi még együtt dolgozhatunk." Bírál több kormányintézkedést is. 500 millió ment el egy "kamukampányra", amiből rengeteg mindent meg lehetett volna valósítani. Hol van a pénz? dobja vissza a kérdést.

Bujdosó szerint a kormányzatnál kellene létrehozni egy hatékonysági csoportot. "Csődközelben az ország, nincs pénz vasútra..., oda tegyenek hathatós javaslatokat." Az Eurostatra visszatér, Magyarország a sor abszolút végén van, lehet magyarázni, hogy nincs szegénység, de mutatja a fogyasztási adatokat.

A költségvetéshez is hozzászól. A módosítóját visszavonja. Támogatnák, hogy több emelést adjanak a dolgozóknak, de kellene a 39 milliárd, amit beterveztek, mint szolidaritási hozzájárulást (az 51 milliárdon kívül). Ha ezeket kijárja a Fidesz, akkor benyújtja a módosítót. Úgy támogatják a költségvetést, hogy az június végéig tart, addig egy új, átgondolt költségvetésnek kell készülnie a fejlemények (pénzre vonatkozó bírósági döntések) ismeretében.


december 18., 11:36

Tiszást oktat a fideszes

Szalai Piroska (Fidesz) Bujdosó előző felszólalására reagál. Azt mondja, valóban kijött az Eurostat korrekciós adata, ami szerint a fogyasztást nézve nem áll jó helyen az ország, de ez nem a szegénység mértékegysége.

Voltak olyan szavak, amiket lassabban mondott. Több mint 1 millió magyar került ki a szegénységi kockázat fenyegetéséből.

Szalai beszélt arról is, működhetne hatékonyabban a főváros. Nem tettek konkrét javaslatokat, mert az fáj nekik legjobban, hogy törvénytelen a költségvetés.

Gulyás Gergely megint megszólítja a tiszásokat, hogy válaszoljanak a korábbi kérdésére. Baja van azzal, hogy semmi konkrétumra nem reagálnak, az előre megírt kommunikáció megvan, amit "Magyarék szépen eléjük raknak", de a vitákat hiányolja. Legyen ez a mai szakmai szerda, mi az álláspontjuk az egyes paragrafusokkal, és a budapesti cégek finanszírozásáról mi a véleményük.


december 18., 11:32

Vitézy: Radics menjen Budafokra

Vitézy meginvitálja Radicsot, hogy nézzék meg a budafoki városházát, ott egy Fidesz-DK koalíció van, miután a fideszes polgármester DK-s alpolgármestert kért fel. Ezt minek hívja majd, mikor hozzászól? Szivárványkoalíciónak?

A részvételi költségvetéssel az volt a baja, hogy a nagy lobbierővel bírók pénzt tudnak elvinni. Például hogy 120 millió megy a Széll Kálmán tér árnyékosítására, meg hogy a pénzből a Szent István parkot újítják fel, holott nem ezek vannak rossz állapotban.

"A részvételiség fontos, de csináljuk úgy, hogy értelme legyen. Lett néhány jó dolog, de sok csúszott félre" - mondja Vitézy. Csak a felülvizsgálat után írják ki a projekteket, és jussanak pénzhez a külső kerületek is.

december 18., 11:22

Félnek valamitől? - kérdezte a fideszes a tiszásoktól

Szécsényi Dávid fideszes képviselő furcsának tartja, hogy ők lettek az árulók, és összeszámolta, hányszor mondták ezt rájuk a tiszások. "Félnek valamitől?"

Bujdosó Andrea (Tisza) ezután nekimegy Szentkirályinak. "Ön kérdezi, hova lett a pénz? Kérdezze meg az oligarchákat!"

Radics Béla (Fidesz) nekiáll kartellezni a Tisza-DK-Karácsony koalíció miatt. "Az elmúlt 5 évben Gyurcsány és társa kirámolta a padlást, most kerestek egy balekot, akik rá is nyomják a pecsétet erre. Ráadásul a budapestiek szemébe hazudnak." A drogellenes stratégiakor hallgattak. Azzal gúnyolja a tiszásokat, hogy csak felolvasnak Facebook-posztokat, vagy ha elég bátrak, meg is tanulják, és úgy mondják el.

A béremelést támogatja, csak ne a fejesek kapják.

december 18., 11:12

Döme a részvételi költségvetés mellett érvel

Döme Zsuzsa (Kutya Párt) arról beszél, szomorúak a részvételi költségvetés tervezett megszüntetése miatt. Arra kérne mindenkit, hogy ne szavazzák meg ennek a leállását, védjék meg az összeget saját maguktól.

A folyamatban lévő fejlesztések is leállhatnak. Érdekli, mi Karácsony véleménye.

Karácsony azt mondja, szerinte itt csak átütemezésről van szó, reméli, hogy az átcsoportosított pénzt vissza tudják majd hozni. A projektek előkészítése ettől még zajlik, tavasszal kiírják a pályázatokat. Ez a jövő évi költségvetést nem befolyásolja, ősszel lesz szavazás a 2026-os projektekről.

december 18., 11:10

Szentkirályi: Felállt a Tisza-DK-Karácsony koalíció

Szentkirályi Alexandra Ordas Eszterre reagál, aki épp kiment a teremből.

Azt mondja, Magyar olyan szinten nézi le a képviselőit, hogy felolvasó robotként használja őket a Közgyűlésben. Követte Magyar Facebook-posztját, azt szó szerint olvasta fel Ordas. "Ennyi önállóságot sem hagy nekik".

Ő is belekapaszkodik a nyelvbotlásba, és azt mondja, a Tisza fejezze be a mellébeszélést, és ismerjék be, hogy felállt a Tisza-DK-Karácsony koalíció, talán Vitézyvel együtt.

Ezzel szerinte a tiszások "legitimálják, hogy a balliberális vezetés kirabolta a fővárost." Nem sikerült a budapestiek érdekeit képviselni.

december 18., 11:07

Kiss érdekes válasza

Kiss Ambrus kiigazítja Gulyás hozzászólását: nem csak úgy átutalják a pénzt, ebből finanszírozzák például a közösségi közlekedést. Közszolgáltatási szerződést a közgyűlés köt, ők is ellenőrzik ezt.

Olyan felbontású költségvetést, mint amit Gulyás szeretne, nem lehet megcsinálni a fővárosban. Reméli, hogy Debrecenben felgyújtják magukat a fideszesek, és követelik, hogy legyen jobban részletezve a költségvetés.