Hosszas vita után végül simán elfogadták a főváros költségvetését

  • Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, a napirend kiemelt pontja a költségvetés elfogadása, ami reggel még egyáltalán nem tűnt sétagaloppnak.
  • Estére mégis összejött, sőt, még az szmsz-t is sikerült elfogadni.
  • Folyamatosan frissülő közvetítésünk itt olvasható vissza a helyszínről.
69 poszt
Időrend
december 18., 14:13

Szentkirályi gúnyolódott egy kört

Szentkirályi Alexandra reagál Barna Juditra: szomorú, hogy a képviselő nem követte figyelemmel a Városarculati cég munkásságát, különösen úgy, hogy akkor egy másik önkormányzati cégnél volt.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Azzal folytatta, "nem szeretne a lelkébe gázolni, főleg úgy, hogy Vitézy legnagyobb rajongója a teremben", de maga Vitézy beszélt arról, hogy senki nem látta még a terveket. (Egy ponton Barna kedvencének nevezte Vitézyt.) Ha Barnának megvan, küldje át. Neki a Liget-projekt jut eszébe, ami ellen szintén "hergelt" a baloldal, most meg örömmel használják a Ligetet.

Itt is előbb meg kell várni, hogy legyenek tervek, majd aztán lehet erről vitatkozni.

Baranyi Krisztinának más példa jut eszébe, a Diákváros, ahol komoly egyeztetések voltak, majd jött a Fudan Egyetem ötlete, és nem volt több egyeztetés.

Végül letettek a projektről, és visszatértek a Diákvároshoz, és megint van egyeztetés. Ha külföldi, sok pénzzel rendelkező, vagy politikai elkötelezettség miatt fontos befektető jelenik meg, már nem fontos a budapestiek érdeke?

december 18., 14:01

"Nem kell Lázár Jánostól félni" (frissítés: Karácsony és Vitézy sem fél)

Szécsényi Dávid (Fidesz) arról beszél, a kormány nyitott az egyeztetésre, nem kell Lázár Jánostól félni. Szerinte a kormány nem fog bármit megengedni a beruházónak, csak ami a fővárosiaknak is érdeke.

Karácsony azt mondja, ő nem fél Lázártól, a tarifaközösségről is milyen jó megállapodást kötöttek.

Barna Judit Szentkirályitól kérdezi, mi a véleménye arról, hogy egy "gusztustalan" felhőkarcoló lenne a Hősök terén? A Városarculati Nonprofit Kft. megalapítójaként lett megszólítva Szentkirályi.

Balogh Balázs azt kérdezi, hogy a Fidesznek a dubaji befektetők vagy a budapestiek érdeke-e a fontosabb. Szécsényit arról kérdezi, mire alapozza a bizalmat Lázárban, hiszen a vasútnál is fejlesztést ígért, amiből nem lett semmi.

Vitézy sem szokott Lázártól félni. Szécsényi arról is beszélt, a terület tele van szeméttel, Vitézy azzal vág vissza, itt az állam nem tart rendet, nem viszi el a szemetet. A területet egy másik ország felügyelete alá helyezték - mondja Vitézy a vonatkozó törvényre hivatkozva. Csak sajtóhíreken alapul, hogy mi épülhet ott. Valóban luxusnegyed épülhet, és a főváros illetve a kerületek nem láttak tervet arról, hogy mi lesz ott. A fővárosnak lassan nem Lázárral, hanem az Emírségek uralkodójával kell majd tárgyalni.

december 18., 13:55

Itt a Tisza módosítója, amit feltételül szabtak a költségvetés elfogadásához

Ordas Eszter módosítója arról, hogy nyáron felülvizsgálják a költségvetést
photo_camera Ordas Eszter módosítója arról, hogy nyáron felülvizsgálják a költségvetést Fotó: Fővárosi Közgyűlés
december 18., 13:52

Máris Rákosrendező van terítéken

Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös javaslatot nyújtott be Rákosrendezővel (leednő mini/maxi Dubajjal) kapcsolatban, miután Lázár János egy interjúban elmondta, „az arab befektető most köti az adásvételi szerződést a magyar állammal, ennek a részleteit tárgyaljuk ki.”

A javaslat szerint a közgyűlés akkor támogatja a beruházást, ha a területen legalább 25 hektáros közpark lesz, legfeljebb 15 ezer lakás épül (a beépíthetőség meghatározása mellett), amiből 20 százalék „megfizethető árú bérlakás.” Meg kell építeni a szükséges oktatás, szociális és egészségügyi intézményeket is.

A fenntarthatóságra is ügyelni kell, és a közlekedési infrastruktúra feljesztését is elvárják.

Karácsony szerint ez a terület Budapest "aranytartaléka". Miután megvan a szerződés, a kormány tárgyalhat a fővárossal, ezért kell egy konkrét álláspont - mondja Karácsony.

Vitézy abban bízik, mindenki tudja majd támogatni az előterjsztést, hogy a kormány ne dönthessen a főváros feje felett egy ilyen fontos kérdésben.

december 18., 13:49

Balogh arról beszélt, megszállta karácsony szelleme (de nem úgy)

A tiszás Balogh Balázs azt mondta, "úgy tűnik, megszállt a karácsony szelleme - nem a főpolgármester úré -, de egyetértek Gulyás Gergellyel."

Ő is azt mondta, hogy Radics olvassa el a módosítót.

december 18., 13:43

Kié az autó?

Porcher Áron visszatér Radics Bélához, és felrója, miért hivatkozik magára autótulajdonosként, mikor a vagyonnyilatkozatában nincs ilyen.

Porcher azt mondja, a Tisza a rend és egy élhető főváros híve, de azért betarthatónak kell lennie a szabálynak, ezért egyetért néhány hozzászólással.

Radics azt mondja, családi autójuk van. Aki lakóövezetben 100 km/órával megy, az menjen börtönbe. De nem életszerű, hogy elvegyék fél évre az autót, ha valaki 1 km/órával lépi túl a sebességhatárt. Szerinte ez nincs rendben.

Karácsony megkérdezte, olvasta-e egyáltalán a javaslatot Radics. Itt nem kis sebességtúllépésekről van szó, hanem a nagyon is feltűnőkről.

Gulyás Gergely arról beszél, nem jó az autó elkobzása, aránytalan büntetés, a megvalósítás is nehézkes, és akkor még nem is beszéltek a céges autók kérdéséről. Az persze fontos, hogy Budapesten ne legyenek olyan felelőtlen autósok, akik 2-3-szorosan túllépik a sebességet. Ezzel mindenki egyetért. Kérdés, hogy a fővárosnak van-e ebben kompetenciája, és ha igen, ez a legjobb javaslat-e. Szerinte nem.

december 18., 13:30

A Fidesz a tulajdont védené, Karácsony szerint az élet fontosabb

Karácsony szerint egy hónapja működnek az új sebességmérők, és rendszeresen kiszűrnek kirívó gyorshajtókat.

Gulyás Gergely (Fidesz) szól hozzá először. Lefordítja a javaslatot: ne a gyorshajtót szankcionálják, hanem azt, aki az autót tulajdonolja. Kérdés, hogy mi van akkor, ha a kettő nem ugyan az? A tulajdonhoz való jog kérdése erős védelemre szorul. Objektív felelősség érvényesíthető-e olyan emberrel szemben, aki nem hajtott gyorsan?

Karácsony szerint az élethez való jog erősebb. Ha Ausztriában működik ez, akkor itt is fog.

Radics Béla szerint nem életszerű ez a két javaslat. A tiszás Balog Balázs azt mondja, támogatnak minden ilyen javaslatot, de ezt nem nekik kellene a kormány elé vinniük.

Karácsony arról beszél, a főváros fizeti a kamerákat, de a bírság a központi költségvetésbe kerül. Szerinte minimum társadalmi vita kell a gyorshajtók jobb szankcionálásáról.

Vitézy szerint lakó-pihenő övezetekben ne legyen elnéző a szabályozás, szerinte ezt kell módosítani.

Kiss azt mondja, ha nem a gyorshajtóé az autó, 2 hétre kobozzák el az autót, amit a két ember "lejátszik" egymás közt. Az Üllői úton 50 helyett 130-140-nel mennek, ez nem normális. Ez a fideszes Szepesfalvy Anna szerint sem normális, de azt mondja, Karácsony és Vitézy túltolták a biciklit. Olyan mértékben korlátozzák az autósok lehetőségeit, amik nem életszerűek. Meg kéne hallgatni azokat, akik vezetnek.

december 18., 13:28

A gyorshajtókkal folytatják

Karácsony Gergely azt szeretné, ha osztrák mintára Magyarországon is lefoglalhatnák vagy elkobozhatnák annak az autóját, aki jelentősen túllépi a sebességhatárt.

Karácsony azt szavaztatná meg, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze a kormánynál a közlekedési jogszabályok módosítását. Vitézy Dávid benyújtott egy módosítót, ami arról szól, hogy vigyék lejjebb a gyorshajtás toleranciahatárát.

Most 100 km/óráig 15, afölött 20 km/órás sebességtúllépésnél határozzák meg a közigazgatási bírság kiszabásának alsó határát. Ő azt javasolja, inkább a megengedett sebesség 15 százalékában, de legkevesebb +5 km/órás sebességtúllépésben határozzák meg a bírság alsó határát.

Ezt a változtatást szintén a kormánynál kell kezdeményezni.

december 18., 12:53

Ebédszünet van

Fél óra múlva jönnek vissza a képviselők, mi is akkor folytatjuk tovább a közvetítésünket.

december 18., 12:43

Karácsony és a kivéreztetés

Gulyás megállapítja, egy platformon van Barna Judittal, szerinte is fővárosi ügyekről kellene beszélni, nem országos ügyekről.

Megint elmondja, milyen konkrét témákban nem szólalt meg a Tisza. Szerinte a Tisza megalkudott a városvezetéssel, és beálltak abba a városvezető koalícióba, ami ellen szavakban ágálnak.

Sajnálja, hogy nem álltak bele a vitába. Zárszóként azt mondja, hogy Karácsony felelős a város kivéreztetéséért (úgy mondta, hogy Karácsony felelős Karácsony kivéreztetéséért).

Kiváló retorikai magaslatra értünk - mondja Karácsony, le is zárja az első napirendi pont vitáját. Fél órás szünet jön.

december 18., 12:32

Barna azzal fenyeget, hogy egyszer előszedi a fidelitas összes árulását (mint egykori érintett)

Barna Judit nekimegy Szentkirályinak, hogy nem lett kulturális stratégiája a városnak, és beszél a saját vonatkozó javaslatáról.

Visszatért az árulózásra is, és azt mondta, "lehet itt minket minősíteni, de egyszer előszedem a fidelitas összes árulását, ami rá is vetült."

Sose mondta a Tisza, hogy ne támogatná a rezsicsökkentést - mondja Kollár Kinga. Gerzsenyi Gabriella megszólalását vetik mindig a szemükre, de Kollár szerint egy összevágott szöveget idéznek tőle. Végszóként: "évek óta, előre menőleg is azon dolgoznak, hogy a fővárost kivéreztessék. Nem erre kaptak felhatalmazást, a miniszterelnöknél és a kormánynál járják ki a szükséges lépéseket."

december 18., 12:16

Radics szerint ő többet gondol a tiszásokról, mint a saját főnökük

Radics Béla azt mondja, ő kedves próbált lenni, és mikor azt mondja, szerinte Porcher nem hülye, akkor az azt jelenti, hogy többet gondol róla, mint a saját főnöke.

Elmondja, beadtak egy módosítót arról, hogy a lakásrezsi-támogatást a kerületi önkormányzatoknál is lehessen igényelni, de Karácsony szerint ez már most is így van.

december 18., 12:15

Reagál a nem lehülyézett képviselő

Porcher reagál, tudja, milyen kihívások vannak Erzsébetvárosban (ahová Radics invitálta). Arról beszél, a kormány szeretné elvonni a szolidaritási hozzájárulást, miközben 750 milliárdért vett irodaépületet (ezt a Tiborcz-bizniszt már korábban is bedobták).

Ha ilyen csak úgy megtörténhet, hol lesz vége. Szállodaipar többnyire közeli kezekben van, kisemmizték az országot, szenvednek a magyarok, meg akarják szorongatni a fővárost. Ahelyett, hogy követelőznek, felszínesen szakmainak tűnnek, dolgozzanak rendesen. Mikor eljön a szavazás, akkor ne tartózkodjanak, vagy nyomjanak gombot. Fizessék vissza a kamukampányra költött pénzt - zárja.

december 18., 12:11

Szalai megmagyarázza, miért ilyen alacsony a fogyasztás

Szalai elnézést kér, hogy átkeresztelte Orbánt Oroszra, majd a kivándorlási számokat teszi helyre. Utána . visszatérve egy korábbi ponthoz - arról beszél, azért kisebb a fogyasztás, mert sok az ingyenes juttatás. Van rezsitámogatás, Erzsébet-tábor, vármegyebérlet..., sokkal nagyobb a takarékosság mértéke, és sokkal több a saját ingatlan is. Az nem a fogyasztási adatoknál van.

Szepesfalvy Anna (Fidesz) arról beszél, hogy a Tisza összefog a baloldallal. Új szelek helyett kórusnak beálltak Karácsony mögé, ehhez csak gratulálni tudnak.

december 18., 12:10

Karácsony bevédte a tiszásokat

Gulyás bejelentette, hogy a jelek szerint elmarad a szakmai szerda. Sajnálja, hogy nem akarnak a tiszások szakmai vitában részt venni. Országos politikusnak gondolják magukat, de elfogadhatatlannak tartja, hogy nem válaszolnak a kérdésekre.

Gulyás szerint a Tisza már városvezetői pozícióban van, és háttéralkukat kötnek. Csak akkor mondják ki, és nem arról beszéljenek, hogy szakmai alapon részt akarnak venni a közgyűlésben, mert a vitában nem vesznek részt.

Karácsony szerint sok tiszapártos hozzászólás van, úgyhogy nem tudja, miről beszél Gulyás. (A Tisza általános belpolitikai érveket hoz fel, a Fidesz pedig itt a konkrét számokon vitatkozna.)