A Liszt Ferenc repülőtéren megkezdték a 3. terminál építésének előkészítését. A Budapest Airport Zrt. közleménye szerint az idei utasszám az év végére meg fogja haladni a 17 millió főt, és a jövőben is robosztus emelkedésre számítanak:
2030-ra 20 millió utas fogadásával számolnak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter néhány napja azt mondta, hogy Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere; az utasszámban a Liszt Ferenc reptér 2024-ben idáig minden hónapban egyéni csúcsot döntött.
A 3. terminál tervezési és kisebb kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, és hamarosan indul a megvalósítás is: először az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkákkal kezdenek. Az előtérbővítés után egyszerre 12 repülőgépet tud majd a reptér kiszolgálni.
A terminálfejlesztés egészét nyolc éven belül akarják befejezni.