Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért címmel erős írást jelentetett meg a Magyar Nemzet, amiben a szerző, Tóth Tamás Antal, a Tények egykori második embere az ukrán elnököt gyalázza.
Tóth azután fakadt ki, hogy Orbán Viktor az EU-s elnökség utolsó napjaiban ismét nekiveselkedett a nyáron félbehagyott békemissziójának, karácsonyi tűzszünetet akart kicsikarni Oroszország és Ukrajna között, ám ezt Zelenszkij elutasította. „Mi nem vagyunk ünnepi hangulatban” – mondta az ukrán elnök korábban. (A Kreml közleménye szerint Putyin is elzárkózott a békés rendezéstől, de az elnöki szóvivő később azt mondta, támogatják a tűzszüneti javaslatot.)
A szerző szerint most egyszerű a helyzet: nem volt szó békéről vagy területi követelésekről, csak egy karácsonyi tűzszünetről. „Nyugat hűséges ölebe azonnal elutasította még a gondolatot is, hogy fogolycserét vagy/sőt karácsonyi tűzszünetet hirdessen ki a két háborúzó fél” – írta, hozzátéve, hogy az ukrán katonák az oroszok „Zelenszkij miatt tovább halnak értelmetlenül”.
Tóth szépen fokozatosan felhúzta magát, azt kérdezte: „Hol van ilyenkor a világ nyugati felének józan része? Nem az ilyen korrupt Weberekre, Von der Leyenekre gondolok, hanem a valódi, értelmes nyugati politikusokra. Miért nem veri már valaki pofán ezt a népirtó Zelenszkijt? Miért nem mondja meg neki valaki, hogy húzzál már el a…, te ukránokat ölő bérgyilkos?” Meg is magyarázta utóbbi állítását:
„Igen, Zelenszkij, egy tömeggyilkos vagy, egy bérgyilkos, egy ukrán hazaáruló, akik ukrán emberek haláláért felelős. Azoknak a férfiaknak a haláláért felelős, akik karácsonykor meghalnak a tűzszünet helyett, azoknak a családapáknak a haláláért felelős, akiket kényszersoroznak Ukrajna-szerte, majd minden kiképzés nélkül kidobják őket a frontra orosz golyófogónak. De tényleg, Zelenszkij, miért nem takarodsz már el a búsba?” – írta. Azzal zárta, hogy Zelenszkij szerinte felelni fog egyszer, és hogy az ukrán elnök azért nem köt tűzszünetet, mert „az emberek rádöbbennének, hogy békében élni jobb, mint háborúban”. Csattanónak pedig a cikk végére berakta azt a 2016-es kabaré-jelenetet, amiben az akkor még színész Zelenszkij és egy társa a nemi szervével zongorázik.
Tóth Tamás Antalnak nem ez az első kiborulása. Amikor februárban David Pressman amerikai nagykövet ellátogatott az Országházba, arról írt, hogy a megszálló szovjetek sem gyakorolták ilyen durván a hatalmukat. (Mármint azok, akik végigerőszakolták az országot, több százezer embert elhurcoltak kényszermunkára, vérbe fojtották egy forradalmunkat, és 45 évig katonai megszállás alatt tartották Magyarországot.) Májusban pedig Karácsony Gergelyről írta, hogy „egy szar ember, aki a fiaimat meg akarod ölni”.