Sulyok Tamás: Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most

POLITIKA
december 21., 08:30

Már harmadik részénél tart a Kérdezze az elnököt! sorozat, amiben Sulyok Tamás válaszol a médiacsapata által összegyűjtött kérdésekre. A csütörtöki videó például ezzel a komoly a kérdéssel zárul: „Hogy vagy?”

A köztársasági elnök megnyugtató választ adott:

„Köszönöm szépen, én azt érzem nagyon jól. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most”.

link Forrás

A videóból továbbá kiderült az is, hogy meghatározó volt neki a szegedi egyetemen eltöltött időszak, hogy a korábbi köztársasági elnökök közül mindenkinek volt olyan tulajdonsága, amik szerinte követendők. Megtudhattuk: egy fárasztó este után Sulyok szívesen beszélget a feleségével, a barátaival, erre minden lehetőséget megragad, sőt, meditálni is szeret.

Címlapkép: Sulyok Tamás/Facebook