Magányos katonatiszt neveli Franciaország összes harci galambját

A repülőgép-hordozókkal, nukleáris tengeralattjárókkal és rakétarendszerekkel felszerelt francia hadsereg az egyik legmodernebb a kontinensen, és nem mellesleg az egyetlen európai haderő, ami továbbra is tenyészt és fenntart egy postagalamb-kolóniát arra az esetre, ha egy újabb háború esetén szükség lenne rájuk.

Bármennyire is álomszerű lenne, a franciák már nem használják a harci galambjaikat katonai célokra, de továbbra is kiképzik és fitten tartják őket, így ha valaha is szükség lenne rájuk, bevethetők lennének. A tudásuk megcsillogtatására most csak akkor nyílik esélyük, amikor katonai szertartások alkalmával kiengedik őket.

A dicső múlt kötelez

Az emberiség már az ókor óta használja a galambokat információcserére. A franciaországi Mont Valérien galambdúc közelében található harcigalamb-múzeum az 1870-71-es francia-porosz háború és Párizs ostroma óta mesél a galambok háborús használatáról, abban az időszakban ugyanis a postagalambok voltak az egyetlen módja annak, hogy a franciák kommunikálhassanak a fővárossal.

Ezt követően a szerteszét állomásozó ezredek saját galambdúcokkal szerelték fel magukat, nem is kis számban: a harcigalamb-használat hőskorát jelentő első világháború alatt több mint hatvanezer galambot vetettek be, ebből több mint harmincezret a francia hadsereg használt. Rövid távolságokra küldték őket, és mozgó lakókocsikban szállásolták el őket közvetlenül a harcvonalak mögött.

A valaha volt leghősibb harcigalamb: Le Vaillant

A francia harcigalamb-történelem legkiemelkedőbb szárnyasa Le Vaillant névre hallgatott, és minden irónia nélkül, 1916-ban szállt be a krónikák lapjai közé, a Verdun melletti Fort de Vaux-ban. Ekkor a francia és a német hadsereg már négy hónapja gyötörte egymást a verduni vérszivattyúban. A németek az erődöt körbekerítették, és naponta 8000 lövedékkel bombázták, amivel elvágták a telefonvonalakat. A galambok voltak az egyetlen mód az üzenetküldésre, ezért az erődparancsnok az utolsó madarat is elküldte egy segítségkérő üzenettel. A madár lábára erősített segélykiáltás a következő drámai szavakkal végződött: „Ez az utolsó galambom.”

A hős Le Vaillant veszélyt nem ismerve, a csatatérről felszálló, gomolygó sűrű füst közepette, süvítő bombák és lövedékek közt cikázva repült, hogy riadót fújjon. Súlyos sérülésekkel ugyan, de célba ért. Végül, bár az erőd a németek kezére került, a franciák több mint 100 katonát tudtak evakuálni, az ő életüket Le Vaillant üzenete mentette meg. Le Vaillant rendkívüli bátorságáért megkapta a Croix de Guerre kitüntetést. 1929-ben elpusztult, kitömték, és most a múzeumban van, bárki megnézheti.