Gyurcsány szerint Jézus kikergetné Veres püspököt a templomból, ő maga viszont tetszene a Megváltónak

publicisztika
január 03., 10:18

Bár Gyurcsány Ferenc még azt sem tudja, hogy mi tetszik a magyar választóknak - hiszen a DK népszerűsége a Medián legutóbbi kutatása szerint 3-4 százalékon áll -, de azt igen, hogy mi tetszik Jézus Krisztusnak. A teológus-pártelnök erről friss Facebook-bejegyzésében számol be.

A posztban azt fejtegeti, hogy Jézus szerinte kikergetné Veres püspököt a templomból, ő - mármint Gyurcsány - viszont tetszene a Megváltónak. Nem mint férfi, hanem mint megmondóember és fellow próféta, aki meg is találta a megoldást a világ problémáira.

Gyurcsány posztját erős állítással indítja:

„Jézus követőinek egy része - tegyük hozzá: kisebb része - a beléjük vetett bizalommal visszaélve undorító, perverz hajlamaikat élik ki gyermekeinken.”

Ezután azon élcelődik, hogy a katolikus egyház végre elkezdett szembenézni a saját bűneivel, ami az ő teológiai értelmezése szerint azért nehéz dolog, mert az egyház öndefiníciója szerint Krisztus teste. Amiből Gyurcsány szerint az következik, hogy

„így aztán az egyház, illetve az egyházfik bűne a bűntelen Jézus bűne lenne, de ez ugye nyilván(!?) lehetetlen és megengedhetetlen, ezért a bűnt tagadni, leplezni kell."

A DK önmagát íróként is exponáló elnöke ezután összekeveri a „leplez” jelentésű „tussol" és a „vízsugárral tisztálkodik” jelentésű „tusol" igét, emiatt azzal vádolva az Anyaszentegyházat, hogy az hosszú időn át zuhanyozásra kényszerített egy csomó papot:

„Ne kerülgessük a forró kását! Évszázadokon keresztül pápai leiratok sora az egyház emberei által elkövetett bűnök eltusolását írták elő.”

Ezután kapja meg a magáét Veres püspök:

„A Magyar Katolikus Konferencia elnöke minapi nyilatkozata szerint az egyháza által elkövetett bűnök felemlegetése egyházellenes támadás. E mondatok miatt Veres püspököt Jézus kikergetné a templomból.”

Gyurcsány itt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének újévi köszöntőjére utal. Veres András ebben sok más mellett arról írt, hogy 2024-ben az egyház tagjai által elkövetett bűnök, de „egyfajta újraéledő egyházellenesség miatt is” számtalan támadás érte az egyházat. „Azt tényszerűen meg lehet állapítani, hogy egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó” – írta Veres András, aki szerint ennek egyhamar nem is lesz vége. Merthogy „Azok az erők, amelyek e szálakat mozgatják, a papok bűneit csak ürügyként használják tevékenységükhöz. A támadásuk oka abban keresendő, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését, ezért okot keresnek az Egyház hitelének és hitelességének csorbítására.”

Gyurcsány ezek után, a posztja záró részében szabályosan átmegy prófétába. Először azt jelenti ki, hogy „az ördög rút csalóként tényleg megpróbálhatja magára ölteni az isteni tisztaság ruháját.” Majd megoldást javasol az istennek tetsző életre. Szó szerint, a következő formában:

„Mi a megoldás?
Például az, hogy e Földön senki nem játszik Istent, és eföldi vitájában Isten helyett az élő, eleven emberre tekint.
Szeretettel, megértéssel. Jósággal.
Szerintem ez tetszene Jézusnak.”

In aeternum, Amen!