Együttérzését fejezte ki az áldozatok felé Veres András püspök, majd hosszan írt az egyház elleni összehangolt támadásról

belföld

„Együttérzéssel gondolunk azokra, akik egyházi személyektől vagy egyházi intézményekben dolgozóktól szenvedtek el életre szóló lelki és testi bántalmazást. Imádkozunk értük rendszeresen, valamint igény esetén segítséget is igyekszünk biztosítani számukra, hogy sikerüljön feldolgozniuk ezt a lelki traumát” - írta újévi köszöntőjében Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A Magyar Kurírban megjelent szöveg nem ezzel kezdődött, előtte hosszan írt arról, hogy békére van szükség, illetve, hogy milyen felemelő érzés volt, mikor a pápa személyes kihallgatáson fogadta a csaknem 3 ezer magyar zarándokot. A megerősítő élményekre szükség is van, mert az elmúlt év „sok szomorúságot és csalódottságot is adott egyházi életünkben”.

Azzal folytatta, az egyházat „számtalan jogos, ugyanakkor számtalan alaptalan támadás” is érte, majd leírta a cikk elején idézett mondatokat.

Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Veres András arról is írt, minden bántalmazás elfogadhatatlan, „történjen az bárhol”, és hogy Ferenc pápa útmutatása után évek óta igyekeznek „határozott lépéseket tenni” a felderítés és megelőzés érdekében.

Kifogásolta, hogy az a látszat, mintha az ilyen ügyek döntő részben egyházi személyekhez kapcsolódnának, holott pont fordított a helyzet. Azt azért egyértelművé tette, hogy az ügy súlyosságát nem akarja relativizáni, és a katolikus egyház illetve a püspöki konferencia is az áldozatok és az érintett plébániai közösségek mellett áll.

Szerinte fontos tudatosítani, hogy a papság és az egyházi személyek döntő többsége példás módon látja el szolgálatát.

Majd azzal folytatta, hogy az elmúlt évben a már említett bűnök, de „egyfajta újraéledő egyházellenesség miatt is” számtalan támadás érte az egyházat. „Azt tényszerűen meg lehet állapítani, hogy egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó” – írta Veres András, aki szerint ennek egyhamar nem is lesz vége.

„Azok az erők, amelyek e szálakat mozgatják, a papok bűneit csak ürügyként használják tevékenységükhöz. A támadásuk oka abban keresendő, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését, ezért okot keresnek az Egyház hitelének és hitelességének csorbítására.”

Veres úgy fogalmazott, az egyház „elutasítja korunk bűneit” akkor is, ha a saját tagjai követik el, és akkor is, ha társadalmilag széles körben követik el azokat.

„Korunk természetellenes ideológiája, életellenessége a hívő ember részéről mindenképpen elutasítást nyer, akkor is, ha erőszakkal, ha megalázással akarják annak elfogadására kényszeríteni.”

Az elmúlt hónapokban egymás után érkeztek a gyermekek szexuális bántalmazásával vádolt papokról szóló hírek, ami elért egy olyan szintet, hogy december elején az addig hallgató katolikus egyház legfőbb döntéshozó testülete, a püspöki konferencia is kiadott egy közleményt.

Ezután álltak ki a püspöki kar azon tagjai, akik a problémás közös nyilatkozatnál többet akartak mondani. Bocsánatot kért Marton Zsolt váci, Varga László kaposvári püspök Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, majd karácsony előtt egy nappal Felföldi László pécsi katolikus püspök is.

Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök pedig a Válaszonline-nak beszélt arról, az egyház valójában megerősödne, ha bátrabban az áldozatok mellé állna, és folyamatosan nyilvánvalóvá tenné, hogy a családok, a gyerekek és a gyengék javát akarják.

Azt mondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a jövőben egyáltalán ne fordulhasson elő szexuális visszaélés. A múlt rendszeres és független feltárására amerikai és német példákat is ismer. Németországban olyan javaslatok születtek, amelyek szerint a püspökök gyakorlatilag lemondanának a vezetés gyakorlásáról. A maga részéről jobban képviselne egy olyan irányt, „amely az áldozatok irányában fogalmaz meg erős bátorító üzenetet, hogy jelentkezzenek, illetve felépít egy olyan rendszert, amely őket támogatja. Meg kell azonban mondanom, hogy még nem tartunk itt.”

Kapcsolódó cikkek

„Őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért”

Újabb magyar katolikus egyházi vezető áll ki papok áldozatai mellett.

Botos Tamás
vallás

A pásztorok hallgatnak, már megint

Talán soha nem hárult annyi figyelem a magyar katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekre, mint most. Ez a hívőknek is kihívást jelent. A püspökök mégsem szólalnak meg.

Urfi Péter
vélemény

Semjén szavaiból az következne, hogy a papok között negyvenszer nagyobb a gyermekbántalmazók aránya

De ez persze hülyeség. Jobb lenne egy ilyen fontos kérdésben megfontoltabban nyilatkozni.

Urfi Péter
vélemény

Püspöki Konferencia: „együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást”

Régóta várták a hívek a püspökök útmutatására az elmúlt hónapok botrányai után. A kiadott közlemény azt elismeri, hogy sokan csalódtak a katolikus vezetőkben, de azt nem, hogy hibáztak volna.

Urfi Péter
egyház

Nem érted, miért van ennyi szexuális botrány az egyházban? Szerencsére van erről egy 80 oldalas kiadványunk

Két éve jelent meg Urfi Péter összefoglalója a katolikus egyház ősi küzdelméről a gyermekbántalmazó papokkal. Az újra nagyon aktuális „Isten háta mögött” megvásárolható online és a 444 karácsonyi könyvvásárában is.

444.hu
szolgálati közlemény

A kaposvári püspök böjtöl és imádkozik a papok áldozataiért

Imádkozzunk a gyógyulásukért és azért, hogy képesek legyenek kiengesztelődni Istennel és bántalmazóikkal - erre hívja a híveket Varga László.

Urfi Péter
egyház