Gajdos László indul tiszás jelöltként Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. számú választókerületében. A szon.hu-n egy cikk azt sérelmezi, hogy valaki, aki egy államilag támogatott intézményt vezet, nem fideszes.
Mármint a gyártól, nem attól a 475 dél-koreai munkavállalótól, akiket egy hétig fogva tartottak.
Ugyanis nem találják megalapozottnak a rágalmazás vádját.
Szerinte egy rockzenész beszélhet néha hülyeségeket.
Lázár János azt mondta, súlyos dolog lenne bármilyen Kossuth-díjat visszavonni.
Takács „nem elegendő információ alapján” mondta, hogy Burganlandban még mágnestáblán tologatják a mentőautókat az irányítóközpontban.
A Tisza politikusa 1,2 milliós sérelemdíjat követel egy zsíros „poén” miatt.
A fideszes képviselő ezért frissítette a posztját, mert szerinte a kiegyensúlyozott diplomáciának ez a lényege.
Nem, nem a MÁV utasaitól, hanem Kapu Tibortól.
Cser-Palkovics András a kormánnyal való tárgyalása során nem tapasztalta azt a hozzáállást, amit Vitályos Eszter szerdán produkált a kormányinfón.
„Az előadóművésztől nincs okunk elnézést kérni, ezt nem is tettük meg” – írja a police.hu.
„Tiszteletlen, szükségtelen, és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt nő ügyében.” Az országos rendőrfőkapitány a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát rendelte el.
Veres András szerint az egyházat támadó erők a papok bűneit csak ürügyként használják, a támadás oka pedig az, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését.
„Hogy őszinte legyek, már mondtam Merkelnek, hogy nem tudtam, hogy fél a kutyáktól. Ha ezt tudtam volna, soha nem tettem volna ezt” – mondta a 2007-es incidensről az orosz elnök.
A színész-rendező a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.