Magyar Péter szerint Sulyokból azért lett alkotmánybírósági elnök, mert jóban van Gulyás Gergely apjával

POLITIKA
január 04., 19:55

A Magyar Péter és Sulyok Tamás közötti szombati levélváltás még este folytatódott. A Tisza Párt eredetileg az előrehozott választások miatt írt a köztársasági elnöknek, aki visszautasította az ellenzéki politikus „kisstílű hazugságait”.

Magyar erre még jobban beleszállt az államfőbe.

„Ön azért lett egyszerű ügyvédből alkotmánybíró és a véletlen folytán az Alkotmánybíróság elnöke, mert évtizedes jó viszonyt ápol Gulyás Gergely édesapjával – írta. – Semmivel sincs több köze az alkotmányjoghoz, mint nekem, vagy bármely frissen végzett jogásznak.”

A politikus utalt az utca emberével készült videónkra, amikor elég kevesen tudták, hogy hívják a köztársasági elnököt. „A nullához közelítő eddigi cinikus működése magyarázatot ad arra, hogy miként lehet az, hogy Magyarország jelenlegi »első emberéről« háromból kettő honfitársunk azt se tudja, hogy kicsoda” – írta.

A pártelnök felrótta Sulyoknak, hogy a rendszer propagandaszólamait ismétli, nem dolgozik a nemzet egységének megteremtéséért, fideszes pártkatonaként működik, aki még a neki írt posztot is jóváhagyatta Rogán Antallal.

„Elnök úr mindketten tudjuk, hogy ön alkatilag is teljesen alkalmatlan a feladatára, aki meghallgatta a karácsonyi »beszédét«, azt szekunder szégyenérzet foghatta el – írta. – Elnök úr, a köztársasági elnöki posztról a magyar embereknek Göncz Árpád, Sólyom László vagy épp a keresztapám, Mádl Ferenc jut eszébe. Önt sem az előélete, sem a mostani gyáva, opportunista, semmitmondó viselkedése nem teszi alkalmassá ezen poszt betöltésére. Távozzon a hivatalából mielőbb!”