A kormánypárti Indexen magyarázta el hosszasan a versenyhivatal, miért volt rendben az, hogy Mészáros Lőrinc exvejének, Homlok Zsoltnak a cégcsoportját büntették 1,2 milliárd forintra egy olyan közbeszerzés nyomán, amit nem is Homlokék nyertek, hanem történetesen az exapós – a Homlokék által ajánlott árnál kétszer drágábban. És ez nem költői túlzás: Mészáros cége, a V-Híd nettó 35 456 485 105 forintos ajánlattal nyert, míg a kizárt és megbüntetett Homlok Zsolték nettó 18,5 milliárdért építkeztek volna.
A hivatal szerint természetesen semmi köze a Homlok-cégekre kivetett bírságnak ahhoz, hogy az ország leggazdagabb oligarchájának kegyvesztett vejéről van szó, hiszen a GVH „magánéleti szempontokat nem vesz figyelembe”, az ilyen híresztelések „súlyosan sértik a versenyhivatal függetlenségét, pártatlanságát”. Természetesen nem stikában tették ki az ügyben hozott GVH-határozatot december 30-án a honlapjukra, és természetesen nem igaz, hogy nem vizsgálták az ügyben érintett egyéb cégeket, így például Mészáros Lőrinc vállalkozásait, ez „jókora fake news”, jegyezte meg a GVH szóvivője. Csak hát náluk mindent rendben találtak.
A GVH azt is elismerte, hogy a tendert végül elnyert vállalkozás – amely, bár erre az Index cikke nem tért ki, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik – „magasabb áron jutott hozzá a munkához annál, mint amit a kartellben érintett vállalkozások ajánlottak volna”. Magyarán több pénzért valósult meg az a Debrecen környéki vasúti fejlesztés, mint amennyiért megvalósulhatott volna. A versenyhivatal ezzel azonban nem foglalkozott. Azzal érveltek, hogy „az ügy minden körülményére kiterjedő részletes vizsgálatot folytatott le”, de történetesen nem sikerült bizonyítékot találni „a további ajánlattevők jogsértésben történő közreműködésére”.