Szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási ügy felett, távozott tisztségéből a canterbury érsek

külföld
január 07., 09:24

Hivatalosan is távozott tisztségéből Justin Welby canterbury érsek, az anglikán egyház első számú vallási vezetője, írja az MTI.

photo_camera Justin Welby Fotó: BEN STANSALL/AFP

A 69 éves Welby tavaly novemberben jelentette be lemondását, miután kiderült, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt a brit kriminalisztika egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási bűncselekménye felett.

Az ügyről novemberben nyilvánosságra hozott jelentés szerint a keresztény fiatalok vallásos nevelésével és táboroztatásával is foglalkozó John Smyth az 1970-es években összesen 130 gyereket bántalmazott fizikailag, szexuálisan és lelkileg. Smyth a nyári táborokból kiválasztott fiatalok közül nem egyet vadállati kegyetlenséggel ütött meg, többen maradandó testi károsodásokat szenvedtek. Smyth 2018-ban, a dél-afrikai Fokvárosban halt meg, és bár akkor már rendőrségi vizsgálat folyt ellene, soha nem vonták büntetőjogi felelősségre.

A jelentés személyesen bírálta Justin Welbyt, ha az anglikán egyház vallási vezetője már 2013-ban feljelentést tett volna, Smyth-t évekkel ezelőtt elítélhették volna. Lemondását bejelentő korábbi közleményében Welby azt írta, amikor 2013-ban értesült a vádakról és a rendőrségi nyomozásról, helytelenül úgy gondolta, hogy az ügyben megfelelő megoldás születik majd.

Azt írta, személyes és intézményi felelősséget kell vállalnia a 2013 óta eltelt időszakért, miután az időközben elkészült vizsgálati jelentés feltárta „az ügy elhallgatására szőtt konspirációt”.

Welby éppen 2013-ban került az anglikán egyház élére Canterbury 105. érsekeként, és bár a rendőrség már akkor tudott a gyerekbántalmazási ügyről, a jelentés szerint sem Welby, sem más anglikán vezetők nem nyújtottak be hivatalos feljelentést Smyth ellen. A teljes körű rendőrségi vizsgálat is csak 2017-ben kezdődött, miután a Channel 4 brit közszolgálati televízió dokumentumfilmet készített a Smyth tetteiről.

Keddtől átmenetileg Stephen Cottrell, York érseke veszi át Welby helyét, az új vezetőt várhatóan ősszel választják meg.