A vasárnap délutáni havazás miatt a miskolci bükki utakon tartottak ellenőrzést, írta a Facebookon a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.
A poszt szerint már a menethangja is érdekes volt annak az autónak, ami a hollóstetői üdülőtelepnél szántotta havat. Mint utólag kiderült, azért, mert az autó kerekeinek futófelülete szögekkel volt kirakva. A sofőr a rendőröknek azt mondta, csak ki akarta próbálni a Magyarországon illegális abroncsokat.
A szabálysértési eljárás megindítása mellett a rendőrök a helyszínen elvették az autó forgalmi engedélyét, illetve felfüggesztették a jármű forgalomban való további részvételét.
A kommentek között sokan nyilvánítottak véleményt, egy hozzászóló például azt írta, az autó így sokkal inkább alkalmas volt a közlekedésre, mint egy nyári gumival felszerelt kocsi, miközben utóbbi nem tiltott. A rendőrség válasza figyelemre méltó: „Nekünk nem a jogszabály értelmezése a feladatunk, hanem a betartatása, ha tilos nincs mérlegelési lehetősége a rendőrnek, és a jogalkotók sem mi vagyunk!”