Pressman: Azért cselekedtük, mert aggodalommal figyeljük, hogy a korrupció hogyan ássa alá Magyarország szuverenitását azáltal, hogy elvonja a közforrásokat azoktól, akiknek a leginkább szükségük lenne rájuk

POLITIKA
január 08., 19:28

„Az Egyesült Államok által éppen tegnap meghozott intézkedések, amelyek a Magyarországon egyre terjedő kleptokrácia és annak a magyar demokráciára jelentett fenyegetése miatt születtek, komoly megfontolást igénylő döntések voltak az Egyesült Államok részéről” - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete miután megkapta a Wesley-díjat az Iványi Gábor vezette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől. David Pressman a Rogán Antalt érintő szankciókról kijelentette:

„Azért cselekedtünk, mert fontos számunkra ez a kapcsolat, és aggodalommal figyeljük, hogy a korrupció hogyan ássa alá Magyarország szuverenitását azáltal, hogy elvonja a közforrásokat azoktól, akiknek a leginkább szükségük lenne rájuk. Éppen ezért tartom helyénvalónak, hogy miután felléptünk azok ellen, akik korrupt módon gazdagítják az elit réteget, egy kis időt töltsek önökkel is – egy olyan közösséggel, amely elkötelezetten támogatja Magyarország leginkább rászoruló állampolgárait. Önök azok megsegítésén dolgoznak, akik a korrupció következményeit a leginkább megszenvedik.”

Hozzátette: „Csakúgy, mint önök, én is hiszek Magyarország jövőjében és azokban, akik azon dolgoznak, hogy oltalmazzák azt. És csakúgy mint önök, én is hiszem, hogy Magyarországnak a Nyugat mellett kell lehorgonyoznia, és partneri viszonyt kell ápolnia az Egyesült Államokkal.” Beszédét azzal zárta, hogy

„elkötelezettek vagyunk egymás védelmében, annak érdekében, akik vagyunk, amit képviselünk, és a hajlandóságban, hogy megvédjük szabadságunkat és országaink demokratikus jövőjét – ahogy azt nemzeteink történelme is tanúsítja. Annak érdekében, hogy belépjünk a küzdőtérre, hogy harcoljunk és áldozatot hozzunk valami olyanért, amely túlmutat rajtunk. Ez egy nehéz, de szükséges küzdelem.”