A Blikk azt írja, nem először menekült el a hatóságok elől az a moldovai férfi, aki január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
A lap megtudta, hogy a beazonosított 23 éves moldovai Tiganciuc Calin egy nemzetközi bűnözői csoportnak volt a tagja, és tavaly embercsempészés miatt már elítélték, amikor öt nepáli migránst szállított.
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője a lappal közölte, hogy a férfi ügyében a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. Embercsempészésért 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és 7 év 8 hónapra kiutasították Magyarországról. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
A 23 éves férfit a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárta, mégis szabadulhatott a kormány vészhelyzeti rendeletének köszönhetően.
Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója a lapnak azt mondta, az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében kihirdetett veszélyhelyzeti szabályokról szóló 148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül dönt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, és ha fennállnak a feltételek, az elítéltnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarország területét, de ehhez semmilyen segítséget nem kap a hatóságoktól.