Újabb halálos áldozatokat találtak a Los Angeles körül pusztító tűzvész által felperzselt területen, a hatóságok összesen öt ember halálát erősítették meg – írja az MTI. Minden holttestet Eaton körzetében találták meg.
Los Angeles környékén és a városhoz tartozó területeken 3-4 helyen ég a bozót. Az északi Eatonnál a tűz kiterjedése kedden éjszaka néhány óra alatt többszörösére nőtt, miközben a hatóságok kedden éjszaka még 2200 hektárról beszéltek, addig szerdára meghaladta a 10 ezer hektárt az érintett terület.
A lángok lakott területekre is átterjedtek, tízezreket kellett kitelepíteni, csak a nyugati Pacific Palisades környékéről 30 ezren hagyták el otthonukat.
A tűz keletkezésének pontos okát egyelőre vizsgálják a hatóságok, az biztos, hogy a lángok gyors terjedését az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökések is segítették.
A védelmi minisztérium helyettes szóvivője a Pentagon napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elnök utasítására katonai helikoptereket juttatnak el a tűz elleni védekezéshez, és katonák is bekapcsolódnak a munkába. Az oltást nehezíti, hogy az erős szélben nem tudnak dolgozni a repülők, valamint a vízhiány is akadályozza a munkát, ugyanis számos tároló kiürült.
Joe Biden elnök szerdán személyesen kereste fel Santa Monica tűzoltóságát, ahol tájékoztatták a kialakult helyzetről. Az elnök minden szövetségi segítséget megígért a tűzvész elleni fellépés érdekében, és súlyos természeti katasztrófának minősítette a tűzvészt, ami további szövetségi forrásokat nyit meg.
A helyzet miatt Los Angelesben több nagy filmstúdió felfüggesztett forgatásokat, lefújták a Robbie Williams életéről szóló Better Man szerdai premierjét, de elmarad az a ceremónia is, amin a Screen Actors Guild (SAG) díjátadó jelöltjeit jelentik be, ezúttal sajtóközleményben hozzák majd nyilvánosságra.