A Birkenstock perli a papucsait másoló cégeket

KULTÚRA
január 10., 09:17

Bíróságra mennek a parafatalpú szandálok, legalábbis a Birkenstock szeretné, hogy papucsai örökre védelmet élvezzenek, mint egyedi, iparművészeti alkotások, így három keresetet is benyújtottak az állítólag őket másoló versenytársak ellen. A Guardian csak ez egyik ilyen versenytársat nevezi meg, így azt már tudni lehet, hogy a Tschibo is a perelt végek között van, miután ők is árulnak olyan szandálokat és papucsokat, amik hasonlítanak a Birkenstock papucsaira. Márpedig ezzel a Birkenstock szerint megsértették a szerzői jogokat.

photo_camera Fotó: WOLFRAM STEINBERG/dpa Picture-Alliance via AFP

A Birkenstock ügyvédei azzal érvelnek, hogy a szerzői jog a szandál gyártóinak kizárólagos felhasználási jogot biztosít, pont, mint bármely művész vagy alkotó számára. A Guardian példának hozza fel, hogy szintén e törvény védelme alatt áll a Porsche 356, és hasonló védelmet kaptak Le Corbusier bútorai is.

„A szerzői jog értelmében a mindennapi tárgyak kiemelkedő formatervezése is szerzői jogi védelemben részesülhet” – mondta Konstantin Wegner, a Birkenstock ügyvédje.

Az ügy már Németország legfelsőbb bíróságán van, miután a kölni regionális felsőbíróság nem tudta megállapítani a „művészi teljesítményt” a papucsok kapcsán, és két korábbi ítélet ellentétes következtetésekre jutott azzal kapcsolatban, hogy az „iparművészeti alkotás”, mint kifejezés, használható-e egy papucsra/szandálra.

A Birkenstock papucsairól és arról, miért istenítik milliók, itt írtunk bővebben.