„Úgy látszik, Lázár Jánosnak szúrja a szemét, hogy makói passzivistánkkal szolidaritást vállalva az ország több pontján is tájékoztattuk az embereket, milyen messze van onnan a miniszter úr kastélya” – közölte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
Azt írják, az egyik aktivistájuk is így tett, de őt „szombaton a rendőrök előállítottak, sőt még lakását is átkutatták és lefoglaltak egy festék sprayt”. Az aktivista együttműködött a rendőrséggel.
„Azt azért megjegyezzük, hogy bárki szabadon elmondhatja a politikai véleményét, legalábbis mi hiszünk ebben, azonban ellenünk tudatosan, vagy tudattalanul a rendőrséget használni, miközben sokkal komolyabb bűncselekmények történnek az országban, felháborító és ijesztő is” – írja a párt.
Az MKKP feljelentést tett, miután a hódmezővásárhelyi kormánypárti lap közölte az egyik aktivistájuk személyes adatait. A név nélküli cikket jegyző Promenad24 szerint minden állampolgárnak arccal és névvel kell vállalni a felelősséget.
Lázár azt állította, azt kérte, ne rúgják ki a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat, de szerinte a véleménynyilvánításnak is van határa, az utasok kiszolgálását politikai érdekből senki nem gátolhatja. (Mondjuk az nem derült ki, hogy a MÁV-alkalmazott hogyan gátolta a szabadságán az utasok kiszolgálását.)