Nenad Nesic boszniai biztonsági miniszter csütörtök este az X-en jelentette be, hogy erkölcsi okokból, „a múltban történtek miatt” pénteken beadja azonnali lemondását, és közölte, az indokokat ezután hozza nyilvánosságra.
Nenad Nesicet december végén szervezett bűnözés, pénzmosás, hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadásának gyanújával tartóztatták le. Az ország ügyészsége akkor azt közölte, hogy a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának szervezett bűnözés elleni osztályával együttműködve már hosszabb ideje nyomozott a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság közútkezelő vállalatában felmerült korrupciós ügyekben.
December 26-án a biztonsági miniszter mellett elfogták a közútkezelő vállalat igazgatóját és további öt embert, akik a gyanú szerint bűnszervezetben követtek el olyan bűncselekményeket, mint a pénzmosás, a hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása.
Nenad Nesic miniszter 2016 és 2020 között irányította a szóban forgó vállalatot, a korrupcióval összefüggő bűncselekményeket a gyanú szerint akkor követte el. (MTI)