Hörghurut miatt nem tudta befejezni a beszédét Ferenc pápa

külföld
február 09., 18:06

„Elnézést kérek, megkérném a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, mert nehezen kapok levegőt” – mondta Ferenc pápa a vasárnapi szentmisén a La Repubblica szerint.

A napok óta hörghuruttal küzdő pápa a fegyveres erők jubileumán tartott misét a Szent Péter téren.

photo_camera
A pápa vizet iszik.
Fotó: ALBERTO PIZZOLI/AFP

A Vatican News szerint a jubileumot több mint harmincezer katona, rendőr és veterán ünnepelte Vatikánba a hétvégén, az alkalomra közel száz országból érkeztek küldöttségek. A jubileum lezárása Ferenc pápa beszéde lett volna, de már korábban is kétséges volt, hogy részt tud-e rajta venni.

Az esemény sajtótájékoztatóján a prépost elmondta, hogy a jubileum mindenekelőtt a békére szeretne emlékeztetni, különösen a világ azon részei számára, ahol ma is erőszak folyik.

Ferenc pápa idén januárban elesett egyszer, jobb alkarján zúzódást szenvedett.