
Hétfőn szerb üzemmódba kapcsolt Orbán Viktor kormányfő és Sulyok Tamás elnök: Budapesten fogadták Aleksandar Vučić szerbiai szerb elnököt és Milorad Dodik boszniai szerb elnököt; utóbbit idén januárban már másodjára sújtotta szankciókkal az Egyesült Államok korrupció és a daytoni békemegállapodás megsértése miatt. Vučić azután érkezett Magyarországra, hogy a hétvégén a legnagyobb tömegtüntetést tartották ellene azóta, hogy november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvaron az előtető, tizenöt ember halálát okozva.
A zaklatott otthoni viszonyok miatt biztosan jólesett neki, hogy Sulyoktól megkapta a „Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal”-t, ami a legmagasabb magyar kitüntetést. De talán még jobban az, hogy Orbán kemény szavakkal állt ki mellette a rezsimje ellen tüntetőkkel szemben.
„Nem vagyunk vakok. Ami Szlovákiában, Szerbiában történik, nem magától történik, azt csinálják, azt gerjesztik” – mondta Orbán.
Arról is beszélt, hogy a régióban tapasztalható destabilizációs kísérletekkel szemben mindig ki fog állni, természetesen, húzzuk alá, nyomatékosítsuk és hívjuk fel a figyelmet, természetesen anélkül, hogy beleavatkozna bármelyik másik ország belügyeibe. Hiszen erre mindig kínosan ügyel, sosem vett részt kampányokban, mondjuk épp Vučić mellett sem kampányolt, történetesen épp az újvidéki vasútállomás kampánycélú átadásán sem vett részt, ahogy Szijjártó külügyminiszter sem kampányolt szerbül Dodiknak tavaly októberben. Első a szuverneritás, ugyebár.
A szerb elnököt egyébként a balkáni stabilitás bajnokának nevezte, hiszen „a Balkán-régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze, Szerbia pedig akkor stabil, ha erős, határozott vezetése van, ezért mi Aleksandar Vučićban a balkáni stabilitás bajnokát is tiszteljük”. Beszélt a közös sikerekről, amiket szerinte „szembeszélben” értek el, és itt ismét előhozta a destabilizációs törekvéseket.
Orbán szerint „a destabilizáció mindenkinek rossz, mert ha nem az itt élő népek döntik el, mi legyen, nem az általuk megválasztott kormányok döntik el, mi legyen, hanem kívülről akarják megmondani, abból eddig mindig csak baj lett”. Hogy az Ukrajna elleni orosz agressziót lezáró békéről az ukránok nélkül akar tárgyalni Donald Trump, azt nem jutott eszébe idekeverni.