
„Amit ott végeztem, az egy egyszerű kommunikációs tanácsadás volt. Azért el kell mondanom, hogy a saját személyes bevételeim között ez egy elenyésző tétel. Fél- és egymillió forint közötti összeget tippelnék,” válaszolta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az Inforádióban, mikor rákérdeztek, hogy miért kap pénzt a Magyar Sörgyártók Szövetségétől. Lánczi Tamás szerint karaktergyilkosság áll amögött, hogy megírták ezt az újságok.
„Ez egy éve köztudott tény, egy éve kint van az Országgyűlésnek a honlapján, nyilvánosságra van hozva. Ezt egyébként látták az újságírók is, csak nem foglalkoztak vele, mert nyilván pontosan tudták, hogy ennek semmi jelentősége nincsen. Most, amikor elkezdett forró lenni a lábuk alatt a talaj, tehát a külföldről finanszírozott, döntően az Egyesült Államokból finanszírozott médiamunkásoknak ugye el kellett kezdeni a karaktergyilkosságot velem szemben, és ezt tudták elővenni”,
mondta. Szerinte amúgy a Sörgyártók Szövetsége egy kis szervezet, semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy dolgozott nekik. Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tartott a megbízási viszony, Lánczi nem tudott pontosan válaszolni: szerinte nagyságrendileg két évig.
Havi 500 ezer és 1 millió forintot kap a Magyar Sörgyártók Szövetségétől a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, derült ki Lánczi Tamás vagyonnyilatkozatából. A 24.hu megkeresésére sem a szervezet, sem a Lánczi nem árulta el, hogy milyen jogcímen kapja az apanázst. A szövetséget a négy legnagyobb magyarországi gyártó, a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft. és a Carlsberg Hungary Kft. alkotja.
A vagyonnyilatkozata alapján Lánczi első hivatalvezetői évében jelentősen gyarapodott: egyetlen év alatt 65 millió forinttal nőtt a vagyona.
Idén januárban már összesen 412 millió forint szerepel a nyilatkozatában: