Számos kitüntetést adtak át már ma március 15-e alkalmából, legalább két helyen. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Zsigó Róbert a Pesti Vigadóban, Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pedig az NGM ünnepségén.
A jeles alkalomból a szabad sajtóra koncentrálva: kitüntették Császár Attilát, a köztévé riporterét, Ómolnár Miklóst, a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatóját és Vida József bankárt, aki a TV2 tulajdonosa.
photo_camera
Závogyán Magdolna kultúráért felelõs államtitkár, Ómolnár Miklós, a Mediaworks Hungary Zrt igazgatója és Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára
Fotó:
Balogh Zoltán/MTI/MTVA
Hankó Balázs azzal vezette fel az eseményt, hogy „azok, akik ma a nemzet elismeréseit, kitüntetéseit és díjait veszik át, a legjobbjaink közül valók", valamint a díjazottak tudományos, kulturális, művészeti és közéleti tevékenységükkel tesznek hozzá és fognak hozzátenni ahhoz, hogy úgy érezzük: „a legjobb dolog a világon magyarnak lenni”.
A miniszter szerint a mindennapokban szükségünk van iránytűre, ez pedig a haza szolgálata. „Megerősödésünk és felemelkedésünk alapja ma is a patriotizmus” - tette hozzá. Hankó Balázs kiemelte: a mindennapok patriotizmusa, a mindennapok hazaszeretete szükséges mindannyiunk életéhez és munkájához. „Valljuk és tesszük ezt közösen a kulturális és innovációs minisztériumban, a mindennapi patriotizmus minisztériumában” - fogalmazott.
A miniszter Jókai Mór szavait idézve azt mondta: „Az ébrenlét egész való világa nem ér annyit, mint az álom tündérhonában egy pillanat. Kívánom, hogy önökkel, nemzetünkkel közösen épüljön és szépüljön közös tündérhonunk, a magyar nemzet. Hiszen magyarnak lenni büszkeség, magyarnak lenni kiváltság, magyarnak lenni küldetés”.
photo_camera
Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, L. Simon László író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Írószövetség Elnökségének tagja és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter
Fotó:
Bruzák Noémi/MTI/MTVA
A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
DR. BÁRDOS JENŐ ISTVÁN Szent-Györgyi Albert-díjas alkalmazott nyelvész, művelődéstörténész, neveléstudós, hungarológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pannon Egyetem professor emeritusa,
BENYHE ISTVÁN író, költő, műfordító, geográfus, hispanista, volt államtitkár és madridi kulturális szakdiplomata,
CAVIDAN GÜLŞEN KARANIS EKŞIOGLU, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete,
DR. CZÉH BOLDIZSÁR neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának elnöke és Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára,
DR. CSALA MIKLÓS biokémikus, molekuláris biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Molekuláris Biológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Nemzetközi Tanulmányi Igazgatóságának igazgatója,
DR. GEISZT MIKLÓS kutatóorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, egyetemi tanár,
HARANGI SZABOLCS TAMÁS geológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Földrajz- és Földtudományi Intézetének korábbi igazgatója,
KOVÁCS SÁNDOR Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa,
DR. LAKATOS PÉTER ANDRÁS biológus, belgyógyász, endokrinológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, klinikai főorvosa, egyetemi tanár,
DR. NÁBRÁDI ANDRÁS agrármérnök, a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának vezetője, egyetemi tanár,
DR. NÉMETH TIBOR, az Állatorvostudományi Egyetem klinikai rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanára,
DR. PEPÓ PÉTER agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának egyetemi tanára és Agrártudományi Doktori Tanácsának elnöke,
DR. VIZKELETY ANDRÁSNÉ ECSEDY JUDIT bibliográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárának nyugalmazott tudományos kutatója. Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át:
BUBNÓ TAMÁS DLA Liszt Ferenc-díjas karnagy, énekművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főiskolai docense, a Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője,
SÁRA ERNŐ Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
SÁRKÁNY GYŐZŐ Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, érdemes művész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alelnöke,
SCHNELL ÁDÁM Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzeti Színház színművésze,
SZERVÉT TIBOR Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Thália Színház színművésze. Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:
BAKOS-KISS GÁBOR Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,
BAKSAI JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Szentendrei Régi Művésztelep tagja,
BLASKÓ BORBÁLA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
CSAVARGA RÓZSA Pro Architectura és Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész, tervezőművész,
FEKETE PÉTER Jászai Mari-díjas rendező, előadóművész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója,
HEFTER LÁSZLÓ Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, restaurátor, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
JUHÁSZ ZSOLT Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője,
KOCSIS ISTVÁN József Attila- és Herczeg Ferenc-díjas író, dramaturg, a Trianoni Szemle című folyóirat publicistája,
KŐSZEGI ÁKOS Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház színművésze,
NYERGES ATTILA Máté Péter-díjas előadóművész, dalszövegíró, zeneszerző, az Ismerős Arcok frontembere,
SÁROS LÁSZLÓ GYÖRGY DLA Ybl Miklós-díjas építész, fotográfus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
SZABÓ SIPOS BARNABÁS Jászai Mari-díjas színművész,
SZILÁGYI ENIKŐ Jászai Mari-díjas színművész, a Budapesti Operettszínház előadóművésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára,
VÁRDAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője,
VARGA MIKLÓS Máté Péter-díjas énekes, színművész, rockzenész,
ZSIGMOND LÁSZLÓ Ybl Miklós-díjas építész, Mátészalka, Rácalmás és Veresegyház főépítésze.
A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:
L. SIMON LÁSZLÓ József Attila-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Írószövetség Elnökségének tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója,
NAGY KOPPÁNY ZSOLT József Attila-díjas író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. könyvkiadójának vezető szerkesztője,
VÉGH ATTILA József Attila-díjas költő, író.
A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége és művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:
GEREBICS SÁNDOR filmrendező, producer,
DR. KOLLARIK TAMÁS producer, gyártásvezető, forgatókönyvíró, szerkesztő, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi docense,
MATICSKA ZSOLT látványtervező,
ROMWALTER BÉLA (RICHY) fővilágosító, a SPARKS Kft. ügyvezető igazgatója.
A nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Sára Sándor-díjban részesült:
KRULIK MARCELL BENJÁMIN fotós, operatőr,
SZENTGYÖRGYI BÁLINT rendező, forgatókönyvíró.
Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:
DOMBOVÁRI TIBOR (BUMBI) fotóművész,
PAPP ELEK fotóművész.
Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott:
BANK TAMÁS színművész, a Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója,
BERETTYÁN SÁNDOR színművész,
DÓCZY PÉTER színművész, rendező,
IVASKOVICS VIKTOR színművész,
KOVÁCS ISTVÁN színművész,
NAGY GÁBOR színművész,
NOVÁK PÉTER színművész, előadóművész,
NYÁRI SZILVIA színművész.
A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:
MATUZA ADRIENN balettművész, a Győri Balett magántáncosa,
PAPUT JÚLIA, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője és táncos szólistája,
SZABÓ MÁRTON, a Pécsi Balett táncművésze, táncpedagógus.
Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:
DRAGONY TÍMEA ILDIKÓ zeneszerző,
PEJTSIK PÉTER zeneszerző, hangszerelő, zenei rendező, producer, karmester, előadóművész.
Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:
BOGÁNYI TIBOR karmester, rendező,
DR. KÁEL NORBERT zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, a Virtuózok hivatalos zsűritagja,
PÁL ESZTER, a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája,
VADÁSZ KÁROLY cimbalomművész, a Mága Zoltán Gypsy Virtuózok cimbalom szólistája,
DR. TÓTH-VAJNA GERGELY fortepiano-művész, karmester, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar művészeti vezetője, a londoni Royal College of Music kutatója és DR. TÓTH-VAJNA ZSOMBOR orgona- és csembalóművész, karmester, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar művészeti vezetője, a londoni Royal College of Music kutatója, akik az elismerésben megosztva részesültek.
Könnyűzenei előadó-művészi tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:
GÖMÖRY ZSOLT zeneszerző, az EDDA Művek billentyűse,
MALEK MIKLÓS zeneszerző, karmester, hangszerelő,
PÉLY BARNA zenész, énekes, dalszerző, előadóművész, tanár.
Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjban részesült:
LÁPOSI TERKA művészetpedagógus, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője. Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:
BERZSENYI KRISZTINA jelmez- és díszlettervező, a Színház és Filmművészeti Egyetem mesteroktatója,
GOTHÁRD ERZSÉBET belsőépítész tervező,
GYÖNGY ENIKŐ zománc- és ötvösművész,
SZABÓ VERONA textilművész,
ÜVEGES PÉTER JÓZSEF formatervező designer.
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:
ALBRECHT JÚLIA képzőművész, festő, művésztanár,
BORBÁS MÁRTON GERGELY szobrászművész, az Artamijo Kft. ügyvezetője,
DECSI ILONA LUCA grafikusművész,
POLGÁR BOTOND szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének tanszékvezetője és egyetemi adjunktusa,
R. TÖRLEY MÁRIA szobrászművész,
TUZSON-BERCZELI PÉTER festőművész, grafikus, az MMA köztestületi tagja,
VÉSZABÓ NOÉMI festőművész.
Kiemelkedő irodalmi - költői, írói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:
DR. ANISZI KÁLMÁN, a Magyar Kultúra Magazin főszerkesztője,
DR. BIERNACZKY SZILÁRD költő, műfordító, könyvszerkesztő, az ELTE BTK mb. szenior előadója,
BOBORY ZOLTÁN költő, író, szerkesztő,
EGYED EMESE irodalomtörténész, költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanára,
JENEI GYULA költő, író, az Eső Folyóirat szerkesztője,
KÜRTI LÁSZLÓ író, költő, a Vörös Postakocsi irodalmi folyóirat szerkesztője,
OLÁH ANDRÁS költő, író, a Partium folyóirat szerkesztője, a Képes Géza Általános Iskola tanára,
ZSUFFA TÜNDE író, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtószóvivője.
Kiemelkedő történeti irodalmi tevékenysége elismeréseként Herczeg Ferenc-díjban részesült:
DR. BENCZE MIHÁLY költő, helytörténész, matematika tanár, az Octogon Mathematical Magazine nemzetközi matematikai szaklap alapítója és főszerkesztője,
PÓSA ZOLTÁN író, költő, a Magyar Írószövetség választmányi tagja.
Kiemelkedő írói tevékenysége elismeréseként Márai Sándor-díjban részesült:
SIMÓ MÁRTON író, költő, újságíró, szerkesztő, műfordító, az Élő Székelyföld Egyesület elnöke.
Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:
BONCZIDAI ÉVA főszerkesztő,
CSÁSZÁR ATTILA újságíró, riporter, az MTVA hírterületi vezető szerkesztője,
TUBICS TIBOR, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. M5 és M2 Műsorokért Felelős Főszerkesztőség főszerkesztője.
Modernkori nemzeti önbecsülésünk, önmagunkba vetett hitünk 1848-ban gyökerezik - jelentette ki Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral közösen március 15. alkalmából elismeréseket adott át.
Zsigó hangsúlyozta: ebből az önbecsülésből többször is erőt kellett merítenünk az elmúlt 177 évben. Példaként említette az 1956-os forradalmat, a rendszerváltozást és a mostani kiállást a béke, egy békésebb világ mellett.
A hőseink által letett alapok azt mutatják, hogy a történelem nem azokat igazolja, akik meghunyászkodtak, hanem azokat, akik ki mertek állni a hazájukért és az értékeikért - emelte ki az államtitkár. Hozzátette, ezért áll ki a kormány is az olyan alapvető értékek mellett, amelyek a nemzeti közösség alapját jelentik: a hitünkért, a családjainkért és a békéért.
A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
BARANYAY LÁSZLÓ DLA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára,
DR. BECSEI LÁSZLÓ RICHÁRD sebész főorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa,
DEKRÉT MARTA, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának nyelvtanára,
DR. DOMINKOVITS PÉTER történész, főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltárának címzetes igazgatója,
FARKAS CSABA, a Szülőföld Könyvkiadó Kft. ügyvezetője, az Őrvidék Kulturális és Sport Egyesület elnöke,
DR. FEDELES TAMÁS történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára,
FLEINER RITA DOMINIKA, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Kiberfizikai Rendszerek Intézetének intézetigazgatója, egyetemi docens,
GÁL TAMÁS Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának mesteroktatója,
DR. HONVÁRI JÁNOS gazdaságtörténész, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa,
DR. KANIZSAI PÉTER LÁSZLÓ, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Sürgősségi Klinikájának igazgatója, egyetemi docens,
DR. KIVOVICS PÉTER, fog- és szájbetegségek szakorvosa, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetének részlegvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár,
DR. LENGYEL BALÁZS közgazdász, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok Kutatócsoportjának vezetője, tudományos főmunkatársa,
DR. LÜKŐ ISTVÁN mérnöktanár, a Pécsi Tudományegyetem volt intézetigazgatója, nyugalmazott egyetemi magántanára,
DR. MADARÁSZ TAMÁS SÁMUEL geológusmérnök, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara Víz- és Környezetgazdálkodás Intézetének intézetigazgatója, egyetemi docens,
DR. MOLNÁR ANDRÁS, az Óbudai Egyetem informatikáért és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettese, egyetemi tanár,
ÓMOLNÁR MIKLÓS, a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója,
DR. PERCZEL-FORINTOS DÓRA klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és Klinikai Pszichológiai Szakambulanciájának vezetője,
PUSZTAINÉ DR. FISCHL KLÁRA, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Történettudományi Intézetének egyetemi docense,
RÓNAI PÁL ANDRÁS, a Budapesti Operettszínház nyugalmazott karmestere,
DR. SCHEUER GYULA közgazdász, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja,
SZENTMÁRTONI JÁNOS Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Írószövetség volt elnöke, korábbi helyettes államtitkár,
DR. SZÉP JÁNOS szerkezetépítő mérnök, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja, tanszékvezető egyetemi docens,
VÁGINÉ VARGA ZSUZSANNA, a Széchenyi István Egyetem Humánerőforrás Igazgatóságának igazgatója,
DR. VARRÓ BERNADETT, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főiskolai tanára és Jászberényi Campusának korábbi oktatási és kutatási főigazgatója, intézetigazgatója,
VERES GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum volt tanára és művészeti igazgatóhelyettese.
Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
BOKOR JUTTA operaénekes, a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány kuratóriumi elnöke,
BONDOR ERIKA hegedűművész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertmester-helyettese, a Cigányvarázs Kárpát-medencei Cigányprímások és Zenekarok Fesztiváljának szólistája,
CSILLAG PÁL balettművész, balettmester, fotóművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója,
DOHNÁL TIBOR festő-, grafikus- és szobrászművész,
DR. DÖME OTTÓ EMIL agrármérnök, mérnöktanár, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum nyugalmazott tanára, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke,
DR. FODOR EDIT ETELKA gyermekgyógyász főorvos, házi gyermekorvos,
FÓNAD ISTVÁN fa- és kürtfaragó népi iparművész,
GEDE ESZTER, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja,
GELLÉRT IMRÉNÉ nyugalmazott tanító,
GERENCSÉR JUDIT, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárának főigazgató-helyettese, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke,
DR. GERGÓ LAJOS, a Lumen Christi Gospel Kórus karnagya,
DR. HAJDU GÁBOR TIBOR jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Dékáni Hivatalának vezetője,
HALLA JÓZSEF, az MTVA vezető operatőre,
HEVÉR MIHÁLYNÉ, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Sárvári Turisztikai Technikum igazgatója,
KABDEBÓ SÁNDOR DLA, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Kara Zenei Intézetének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetközvetítő és Zenei Intézetének egyetemi docense, a Prelude Vegyeskar alapító karnagya,
KONDOR JÁNOS festő- és grafikusművész,
KÓNYA ISTVÁN lantművész, zenekutató, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója,
MÁGER ÁGNES festőművész,
NÉMET TIBOR építőmérnök, a Thália Színház műszaki igazgatója,
NÉMETH ANDREA ANNA, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikum igazgatója,
ŐZE JÁNOS JÓZSEF építész- és tervezőmérnök, a Nógrád Vármegyei Építész Kamara elnökségi tagja, Szécsény város volt főépítésze és alpolgármestere, a Palóc Néptáncegyüttes alapítója,
PÁL MIKLÓSNÉ, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke,
PATAKINÉ KERNER EDIT, a Zenthe Ferenc Színház színművésze,
PERGER KATALIN, a Néprajzi Múzeum Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztályának nyugalmazott főrestaurátora,
SÁNDOR ANTAL szobrászművész,
SÁRDI JÁNOS kékfestő népi iparművész,
SÁRKÖZI LAJOS prímás, a RAJ Nemzeti Cigány Művészegyüttes Zenekarának koncertmestere,
SIPOS LÁSZLÓ, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Oladi Technikum igazgatója,
SOLYMOS ANTAL énekes, gitáros, dalszerző, az Express zenekar frontembere,
SZENTPÉTERI MARIANNA, a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium igazgatója,
DR. TÓTH LÁSZLÓ biológus, vadgazdálkodási okleveles szakmérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusának főiskolai tanára,
TÓTHÁRPÁD FERENC költő, író, szerkesztő,
VINCZE ANDREA, a Duna Művészeti Társaság Nemzetközi Kulturális Alapítvány elnöke, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének elnöke, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál igazgatója,
DR. ZICHY MIHÁLY, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtára Kézirattárának nyugalmazott tudományos kutatója
Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
BAJNER ZSUZSANNA, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar csellóművésze,
BÓKAI ZOLTÁN karmester, a Pécsi Nemzeti Színház zenei vezetője,
ERDŐS ADRIENN, a Széchenyi István Egyetem Pénzügyi és Számviteli Igazgatóságának pénzügyi szakreferense,
ERKY-NAGY TIBOR grafikusművész, tipográfus,
FAZEKAS ZSUZSANNA ESZTER, a József Attila Színház művészeti főtitkára,
FODOR ANDRÁS nagybőgőművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar kottatárvezetője,
FÖLDVÁRI LÁSZLÓ grafikus, a Magyar Állami Operaház jelmezfestője,
FÜLEP ATTILA, az Új Színház gazdasági igazgatója,
GALÁT PÉTER táncművész, néptáncpedagógus, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja, a Hagyományok Háza Martin György Szakkönyvtárának gyűjteményfeldolgozója,
GELENCSÉR PÉTER, a Madách Színház művészeti főtitkára,
GÖTZ ATTILA, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze,
HODÁNY LÁSZLÓNÉ, a Vígszínház gazdasági titkára,
KÁDÁR MANNI népi kézműves alkotó, mézeskalács-készítő mester,
KÓTI HAJNALKA, a Békés Megyei Könyvtár részlegvezetője, a Békés Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer munkatársa,
KULCSÁRNÉ CSEJTEI MARIANNA több Zala vármegyei népdalkör művészeti vezetője,
MEZEI ANIKÓ (VERONIKA BERGER), a Mozgáspszichológia-Zene-Életöröm Egyesület alapítója, elnöke,
NÁNÁSSY LAJOS magyarnóta-énekes,
NÉMETH MARIANN, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezőasszisztense,
NÉMETHNÉ ÓDOR EDIT ANNA, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Oladi Technikum igazgatóhelyettese,
RÉCSÁN GÁBOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. értékesítési és marketingigazgatója,
RÓZSA IBOLYA népzenész, helytörténet-kutató, kulturális menedzser,
SCHUSZTEK TIBORNÉ, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány gazdasági vezetője,
SERES VILMOS, a Rajkó Zenekar klarinétművésze, STEFANIK SÁNDOR GÁBOR, a Szegedi Nemzeti Színház főügyelője,
SZÁNTAI LAJOS művelődéskutató, a Nemzeti Művelődési Intézet Makoldi Sándor Központjának fejlesztő munkatársa,
SZRENKA PÁLNÉ, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke,
TOLDI TAMÁS énekes, dalszövegíró,
TÓTH NIKOLETT táncművész, a Budapesti Operettszínház balettmestere,
VÉGVÁRI VIKTÓRIA, a Budapesti Bábszínház vezető színházpedagógusa,
ZATKALIK ANDRÁS LÁSZLÓ újságíró, a Veszprémi Szakképzési Centrum nyugalmazott óraadó oktatója,
ZIGÓ VIKTOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. pénzügyi igazgatója.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
BOKROSSY-CSIBA MÁRIA, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézetének oktatást támogató asszisztense,
BOROS JÓZSEF, a József Attila Színház színpadmestere,
DR. BORZSÁK MÁRTON, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. jogi vezetője,
BUDAI BEATRIX énekes, előadóművész, a Dankó Rádió kiemelt szerkesztő-műsorvezetője,
ENDER KRISZTIÁN, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. kreatív vezetője, rendező,
FODOR DITTA IBOLYA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. HR munkatársa,
GRIECHISCH MIHÁLY, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. színpadi ügyelője,
HETÉNYI ANNA DÓRA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. jegyértékesítési és információs vezetője,
JOBBÁGY GÁBOR, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. vetítés- és kisegítő hangtechnikusa,
KISS ZSOLT, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. világosító tárvezetője,
KOCSI ZSOLT, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. senior produkciós menedzsere,
LŐVEI ANNA, a Szolnoki Szigligeti Színház munkaügyi előadója és igazgatói tanácsadója,
MAGYAR JÓZSEF FERENCNÉ, Hajmáskér Község Önkormányzatának közösségszervezője, az Öskü Község Fejlődéséért Alapítvány tagja,
MÁTYUS KÁROLY fotóművész, a veszprémi Bakony Fotóklub elnöke, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének regionális elnöke,
MOLNÁR ATTILA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. színpadtechnikai rendszertechnikusa,
NAGY JUDIT KATALIN, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. belső kommunikációs projektvezetője,
PALOTAI ANDOR, a Nemzeti Táncszínház színpadmestere,
SCHNEIDER ZOLTÁN, a Magyar Táncművészeti Egyetem munkatársa,
SILLER ANNA ZSÓFIA, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. senior produkciós menedzsere,
SIRKÓ ANNA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház rendezőasszisztense,
SZABÓ ANDRÁS népzenetanár, népi előadóművész, brácsás, a Duna Művészegyüttes Göncöl Zenekarának és a Zagyva Bandának tagja,
SZTOJALOVSZKY BÉLA közgazdász, automatizálási üzemmérnök, a Magyar Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke,
VARGA KATALIN MÓNIKA, a kaposvári Csiky Gergely Színház Jegyirodájának vezetője.
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára ünnepi köszöntőbeszédében kiemelte: március 15. öröksége arra ösztönöz minket, hogy vállaljuk és folytassuk a harcot a függetlenségünket korlátozó hatalmakkal, a mindenkori birodalmi szemlélettel szemben.
A tájékoztatás szerint Fónagy János hangsúlyozta: „mi, magyarok, mindig is megértettük, hogy a szabadság és a szuverenitás kéz a kézben járnak. Ma is éppúgy fontos számunkra, hogy megőrizzük a függetlenségünket és a döntéshozatal jogát, mint bármikor történelmünk során. Az 1848-as forradalom hőseinek áldozata és küzdelme példa arra, hogy nem elég csupán vágyakozni a szabadságra; azt nap mint nap meg is kell védeni. Mindannyiunk felelőssége abban áll, hogy szüntelenül őrizzük és védjük azokat az értékeket és eredményeket, amelyekért elődeink küzdöttek, éppen ezért fontos minden olyan alkalom, amely lehetőséget biztosít azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak ehhez”.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ünnepségén Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésben részesült
Herczegh Zsolt, az Állami Számvevőszék állami vagyongazdálkodást ellenőrző igazgatója,
Vida József, az Opus Global Nyrt. és a MBH Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke.
A Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést
Antal Ferenc, a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa,
Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. volt elnök-vezérigazgatója vehette át.
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést
Baricz Péter Márton, a Magyar Posta Zrt. Jogi és Koordinációs Főigazgatóságának jogi igazgatója,
Kovács Lajos, a Mezőkövesdi Rehabilitációs Központ orvosigazgató-helyettese,
Mészáros Zsolt Imre, az Essen Gyermekétkeztetési Kft. tulajdonosa,
Németh Emil, a Magyar Posta Zrt. Nyugat-magyarországi Területi Igazgatóság igazgatója,
Stefanich Éva, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgató-helyettese,
Tóth József, az Épkar Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Vágó Kálmán, a Ferro-Tool Zrt. vezérigazgatója kapta meg.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át Csapó Zoltán, a Magyar Posta Zrt. kontrolling igazgatója, Kalmár Klára Magdolna, a Magyar Posta Zrt. Beszerzési Igazgatósága Közbeszerzési Osztályának közbeszerzési szakértője, illetve Vass Ferenc, a Magyar Posta Zrt. Veszprémi Operatív Osztályának vezetője.
Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült
Farkas Béla, a tiszabábolnai Rákóczi Sportegyesület elnöke.
Magyar Érdemrend tisztikereszt katonai fokozat kitüntetést kapott
Minya Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszt katonai fokozat kitüntetést vehetett át
Puszta János, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának igazgatóhelyettese - tájékoztatott az NGM.