
Egy férfi rátámadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben – erről Magyar Péter pártelnök osztott meg videót.
A párt közleménye szerint „egy részeg kormánypárti szimpatizáns” támadta meg a népszavazásnak nevezett, Nemzet Hangja című akció pultjánál álló önkénteseket. A Tisza Párt akciója csak most indult el, a zuhogó eső ellenére tömegek vesznek részt rajta.
„Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot és szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket. Rendőrségi feljelentést tettünk és azóta zavartalanul halad az aláírásgyűjtés Egerben, ahogy az ország több ezer pontján is” – írta a párt, aminek a videóján látható, hogy felborult az önkéntesek standja, és a fenyegetőző férfi többször is megüti a Tisza aktivistáját. A támadó arra is utal, hogy négy éve van felfüggesztve.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Telexszel közölte: érkezett bejelentés ezzel kapcsolatban, a helyszínen intézkedtek, majd az Egri Rendőrkapitányság indított garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárást.
Januárban egy 71 éves férfi pofozott fel egy tiszást az Örs vezér terén, őt később elfogták, és könnyű testi sértés megalapozott gyanújával hallgatták ki.