
A ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt kedden az egész országra kiterjedő rendkívüli helyzetet hirdetett ki a szlovák kormány, írja a Parameter.sk.
Robert Fico miniszterelnök sajtótájékoztatóján azt mondta: „Ami ellen harcolunk, az Szlovákia nemzeti érdekeinek a veszélyeztetése”. Arról is beszélt, hogy a károk biztosan elérik a több tízmillió eurót, rosszabb esetben akár a több százmilliót is. Fico azt ígérte, hogy a járvány okozta kárt az utolsó centig megtérítik a károsultaknak, többek közt az uniós forrásokat is igénybe véve.
A járvány múlt héten jelent meg az országban, a három gócpontot a Győrtől 13 km-re fekvő Medve községben, Csiliznyáradon és Bakán azonosították.
A ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (szarvasmarha, sertés, juh, kecske, bivaly, vadon élő kérődzők) érinti. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így, ha egy gazdaságban akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni.
A betegség márciusban több mint 50 év után jelent meg újra Magyarországon, egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen azonosították a vírust. A fertőzött 1700 marhát leölték, a tetemeket Bábolnán földelték el.