Szigorú társasházi szemétszállítási szabályokkal lép fel Terézváros a palackvadászattal szemben

belföld

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere egy Facebook-posztban jelentette be, hogy szigorítanak a társasházak szemétszállítási szabályain, mert a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. közel egy évvel ezelőtt bevezetett palack-visszaváltási rendszere Soproni szerint a kerületben nem működik jól.

Soproni azt írja, hogy Terézvárosban a bevezetés óta folyamatosan kígyóznak a sorok a visszaváltóhelyeken, amelyek koszosak és mocskosak. A polgármester szerint a közterületi hulladékgyűjtőket folyamatosan megrongálják, szétszedik, a házak elé kihelyezett kukákat kiborítják palack után kutatva azok, akiknek ez az egyetlen megélhetésük.

„Ez odáig fajult, hogy már a házak udvarára is bemennek a kukázók (akár erőszakosan is), és széttúrják a kukákat palackra vadászva. A turisták, átutazók miatt az ország minden pontjáról érkeznek Budapest belvárosába (az V., VI., VII., VIII. kerületbe) a „palackvadászok”, hiszen a nem helybéliek nagy eséllyel nem váltják vissza a palackokat, hanem kidobják azokat. A jelenség takarítóinknak súlyos többletterhet jelent, a rendészeknek az állandó ellenőrzés okoz plusz feladatokat, és mindez az önkormányzatunk büdzséjét terheli” - írja.

Az új szabályozás értelmében a társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat, melyek másnap 13 óráig lehetnek az utcán.

Soproni azt írja, hogy adnak türelmi időt a társasházaknak, de többszöri felszólítás után akár 200 ezer forintos büntetést is kaphatnak azok a társasházak, amelyek nem tartják be a szabályt.

Ezt kiegészítve májustól Terézváros köztisztasági cége a polgárőrséggel kiegészülve járőrszolgálatot szervez a lakossági hulladékszállítási napokat megelőző éjjelen, így nagyobb eséllyel tudnak fellépni a kukákat rongálókkal szemben, és csökkenteni tudják a MOHU által generált károkat.

A rendészek figyelmeztető matricákat helyeznek azokra a kukákra, amelyek nem a megszabott időkeretben vannak az utcán.

„A palackozáshoz kapcsolódó szabálysértések, bűncselekmények felderítésében kérjük a rendőrség segítségét, a kormánytól pedig elvárjuk a szociális ellátórendszer erősítését, hiszen elfogadhatatlan, hogy rengeteg embernek a palackvisszaváltás jelenti a megélhetést. A valódi megoldásból természetesen a rendszer működtetéséből komoly bevételekre szert tevő MOHU-nak is ki kell vennie a részét: legalábbis azzal, hogy az érintett önkormányzatoknak a palackgyűjtés okozta köztisztasági problémák feltakarításából fakadó költségeit megtéríti” - közölte.