Két rabbi szeptemberben a zsidónegyed kiválását kezdeményezte a tarthatatlan állapotokra hivatkozva, mire a Fidesz és a médiája címlapsztorikban esett neki az önkormányzatnak. A népszavazás jogilag elég nehezen kivitelezhető, de van olyan szomszédos kerület, amely nem zárkózik el teljesen az ötlettől.
A házak reklámokkal való elcsúfítását a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva engedélyezte a fideszes kormányhivatal.
Hiába próbálták helyreállítani a ledózerolt emlékhelyet, reggelre teljesen üresen állt a kisföldalatti bejárata.
Miután ismeretlenek lerombolták a civilek által emelt emlékhelyet.
Amelyet a lakosság javára kamatoztatnak majd.
1945. január 10-én zsidó emberek százait mészárolták itt le.
Soproni Tamás polgármester leszögezte, hogy nem módosítják a januárban életbe lépő rendeletüket.
„Lehet vitatkozni. De nem így. Nem nálunk.”
Az új szabályozás értelmében a társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat, melyek másnap 13 óráig lehetnek az utcán.
A párt a tüntetés mellett blokáddal akadályozná meg a módosításról szóló szavazást.
A polgármester szerint valójában ezt jelenti, hogy májustól bármelyik szakrendelőbe lehet online időpontot foglalni.
Orbán és Gyurcsány évet értékelt, Szoboszlai világklasszis, Marika életének értelme a tánc, a CDU győzött. Ez itt a 444 napindító hírlevele.
Soproni Tamás gyorsan reagált Orbánra, aki szerint idén már felesleges előkészíteni a felvonulást.
Ne hagyd szarban Terézvárost! szlogennel indít kutyakampányt a VI. kerület. Százezres bírságokat is kiszabhatnak ürülékért.
Itt a forradalmi megoldás a kutyaszar-problémára. A Terézvárosban nem azokat büntetik, akik nem szedik össze kutyájuk utána a szart, mert a tettenérés lehetetlen. Hanem azokat, akiknél nincs üres kakazacskó.