Megnéztük Orbán Ráhel félmilliárdos új földjeit Somogyban, Tiborcz épülő agrárbirodalmába botlottunk

belföld

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Gyalogolunk a csalános dzsumbujban Dél-Somogyban, Budapesttől majd' három órányira. Elhagytuk a módosnak semmiképp sem nevezhető falut, Görgeteget, aztán a falu szélén lévő temetőt, majd egy illegálisan lerakott sitthalmot is. A betonút döngölt úttá, majd saras mocsárrá váltott, amin még gyalog is figyelni kell. Idáig autó már nem jön be, legfeljebb traktor.

Pár száz méter után kiérünk a pusztára. Szép nagy szántóföld, egy őz rohan keresztbe rajta, ahogy meglát minket, de azért ez távol áll attól, amit az ember elképzelne magának újdonsült földbirtokosként, főleg, ha ő a miniszterelnök lánya, és az ország egyik leggazdagabb emberének a felesége.

Fotó: Németh Dániel/444

Orbán Ráhel új, több száz milliós földjei mellett állunk ugyanis, ezek az első földterületei, vagy legalábbis az első olyanok, amelyekről a közvélemény tudomást szerez. Semmi marasztaló nincs bennük, indulunk is vissza a kocsihoz, hátha a megyében lévő másik, szintén új földterülete már megéri az utazást.

Amikor félórányi autózás után egy másik falu, Rinyabesenyő lerobbant, omladozó házainál a falu szélén vissza kell fordulnunk egy útra dobált téglahalom miatt, akkor már érezzük, hogy ez sem lesz egy angolpark. Végül óriási kerülővel jutunk el a célhoz, egy nyírfaerdő maradványához Homokszentgyörgy határában.

Fotó: Németh Dániel/444

A falusiaknak fogalmuk sincs róla, hogy híres szomszédjuk lesz, azt sem tudják, kik művelik a földeket, csak azt látták, hogy a fákat nemrég vágták ki. Ám aztán beszélgetünk a környéken olyanokkal is, akik ismerik Dél-Somogy történetét, és körvonalazódik a magyarázat, hogy Orbán Ráhelnek miért pont ezek a földek kellenek. Illetve ezek is, mert ottjártunk után kiderült, hogy még további földeket venne, amit aztán a 444 kérdésére írásban is megerősített. A történetben benne van Tiborcz, egy kastély, de csak mellékszereplőként, és már benne van Tiborcz anyja is. Érdemes egészen messziről kezdeni, hogy összeálljon.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek