75 éves korában meghalt Forró Tamás egykori rádiós-tévés újságíró. Erről elsőként egykori műsorvezető-riporter társa, Havas Henrik számolt be a közösségi oldalán, miután megkereste őt a hírrel a Blikk.
Állítása szerint Havas már hónapokkal ezelőtt tudott erről.
Többek közt azt írta: „Ma reggel a Blikk újságírónője megkérdezte, hogy tudok-e róla. Mondtam, hogy én ezt már hónapokkal ezelőtt hallottam. Aztán kérdésre válaszolva azt is mondtam, hogy mióta megtudtam, hogy ügynök volt, azóta nem beszéltem vele.”
Forró Tamás tavaly áprilisban volt 75 éves, pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, Havas Henrikkel csinálták az Első kézből című műsort. Dolgozott a Krónikában és a 168 órában, majd a Magyar Televíziónál riporterkedett, vezette a Napkeltét is.
A médiában üzletemberként is tevékenykedett, ő indította el a Privát Profit című lapot, illetve évekig tulajdonolta-irányította a Világgazdaságot.
A 2000-es években eltávolodott a közélettől, egy darabig galériát üzemeltetett Budapesten, a Blikk szerint már akkor és később is jobbára külföldön élt.
Havas „megemlékezésében” még ez áll: „Biztos, hogy a nekrológokban majd felbukkan a Kulcsár-ügy is, meg a galéria, meg a többi. Egyetlen fontos dolgot nem mondtam a Blikknek: Forró Tamás zseniális rádiós volt, nála jobban senki nem vágott, nála gyorsabban egy műsort senki nem rakott össze. Nem volt igazán jó ember, de a Rádió főmunkatársaként ment el. Ezt azért ne felejtsük el!”