Miután a szenátus kedden 51-50 arányban elfogadta Donald Trump nagy adó- és kiadáscsökkentő törvényjavaslatát, most a Képviselőház is megszavazta az elnök által csak Big Beautiful Billnek nevezett törvényt.
Pedig a képviselőházi frakció is megosztottnak tűnt, voltak, akik még nagyobb kiadáscsökkentéseket követeltek, mások a szociális védőháló csökkentésétől tartottak, míg egyes államok republikánusai egy adózási szabály miatt tiltakoztak.
Végül mégis megszavazták a törvényt, így az amerikai elnök pénteken, a függetlenség napján alá is írhatja azt.
A szavazás azért csúszott, mert a demokrata Hakeem Jeffries rekordot döntve egy 8 óra 33 perces beszéddel obstruált.
A Fehér Ház már be is jelentette, hogy a demokraták „hazudni fognak a Medicaidről”.
A demokraták élesen bírálták a törvényt, szerintük az emberek millióitól veszi el az egészségbiztosítást és a szociális ellátásokat, hogy adókedvezményeket biztosítson a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak. Chuck Schumer szenátusi demokrata vezető szerint a törvény elfogadása súlyos károkat okoz, és hosszú távon visszaüt a republikánusokra.
Elon Musk korábban undorító förtelemnek nevezte a törvénycsomagot, azt írta, az drámai módon megnöveli az amúgy is óriási költségvetési hiányt, 2,5 billió dollárra, és szerinte az amerikai állampolgárokat elviselhetetlen, fenntarthatatlan adóssággal fogja megterhelni. Musk meg is fenyegette Trumpot, hogy létrehozza az Amerika Pártot, mire az elnök szintén megfenyegette a techmilliárdost. (BBC)
Az viszont kérdéses, hogy a képviselőház is elfogadja-e a szenátus módosításait.
8 óra 33 perces beszéddel.
Egyre élesebb kritikát fogalmaz az egykori Trump-csatlós.
Ha így folytatja, mehet haza Dél-Afrikába.