A Hír TV arról számolt be, hogy Tiszafüred polgármestere feljelentést tett a Tisza Párt hétvégén tartott rendezvénye után. Ujvári Imre elmondta: a szervezők egy nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval behajtottak egy természetvédelmi parkba, noha ez szigorúan tilos.
A tavaly a Fidesz-KDNP színeiben egyedüli indulóként újraválasztott polgármester a Facebook-oldalán Bohár Dániel posztját osztotta meg a történtekről, az alábbi kommentárral:
Az Önkormányzat kezdettől fogva úgy állt a programhoz, mint az összes többi rendezvényhez, ennek ellenére a Tisza Sziget helyi szervezője megtagadta az együttműködést.
Ujvári a Hír TV-nek úgy fogalmazott:
Fel vagyok háborodva, ahogyan a Tisza Párt viselkedett a rendezvényen.
A polgármester szerint valaki (a Hír TV anyagából nem világos, hogy Magyar Péter vagy a helyi Tisza Sziget tagja) azzal fenyegetőzött, hogy nem hajlandó az áramért és a rendezvény költségeiért húszezer forintnál többet fizetni, ha mégis többe kerülne, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.
Ujvári Imre emlékeztetett rá, minden eseménynél kell területhasználati díjat fizetni az önkormányzatnak, tavaly, amikor szintén tartottak rendezvényt Tiszafüreden, ezt a Tisza Párt tudta rendezni, de most teljesen más hozzáállást tapasztaltak.
Megkeresésünkre a Tisza Párt sajtóosztálya így kommentálta az esetet:
A TISZA Párt saját aggregátorról intézte az áramellátást, nem a nyilvános illemhelytől. Magyar Péter nem beszélt a fideszes kiskirállyal, így fenyegetni sem tudta. A rendezvény bejelentését civilek intézték a hatóság felé. A TISZA szervezői annak tudatában hajtottak be 3 gépkocsival a helyszínre, hogy arra van engedély.
A helyszínen a TISZA szervezőinek senki nem jelezte a fideszes polgármester későbbi hazug vádjait és senki nem jelezte, hogy a gépkocsik nem hajthatnak be.
Értjük, hogy érzékenyen érintette a tiszafüredi polgármestert, hogy több százan vettek részt Magyar Péter fórumán és a tókerülő bicikli túrán. Jó vergődést kívánunk.