• Izland a NATO alapító tagja, de hadserege nincs.
• Az izlandi néplélek olyan, hogy nem is lesz, bármilyen rossz irányt vesz a világ.
• Az ország védelmét a NATO és az USA garantálja.
• Reykjavík jó 10 éve már flörtölt az EU-val, de végül nem lett az egészből semmi.
• Az izlandiakat viszont most megérintette Donald Trump amerikai elnök Kanadának és Grönlandnak címzett fenyegetése.
• Védelmi megállapodást kötöttek az EU-val, és már azt vizsgálják, érdemes-e lecserélni a koronát euróra.

„Az ország erőszakmentes, nincs hadsereg, nincsenek fegyverek, nagyon kevés a bűncselekmény. A veszélyes bűnözők kivételével minden rab kimenőt kap az ünnepnapokon, kicsi gyerekek egyedül sétálnak a városban. Az elmúlt ezer évben az izlandi nőknek olyan jogaik voltak, ami máshol elképzelhetetlen, például elválhattak és megtarthatták a (közös) vagyon felét. Izland az első ország, amelynek női elnöke volt, és az egyetlen, ahol létezik egy tisztán női párt parlamenti képviselettel. Az izlandiak találták föl a parlamentet.”

Ezt az idilli képet festette Eliot Weinberger amerikai író Izlandról az ezredfordulón. Aki olvas izlandi regényeket, krimiket, tudhatja, hogy azért vannak problémák is. Visszatérő téma például a második világháborúval kezdődött amerikai katonai jelenlét egy olyan szigeten, aminek a népessége hagyományosan elutasította a fegyverkezést és az azzal járó erőszakot.

Az első és utolsó izlandi hadsereg

A ködbe vesző izlandi középkorban voltak ugyan polgárháborúk, egy-egy tengeri csata is pár tucat hajóval, de a norvég után dán fennhatóságot hozó újkorban a szigetre béke költözött, és csupán egy néhány száz fős milícia létezett több évszázaddal korábbi alabárdokkal felszerelkezve. Amikor aztán a napóleoni háborúk zűrzavarában brit kalózok tévedtek ide, a helyiek puskapor híján megadták magukat.

Néhány évtizeddel később a dán kormányzó megszervezte az első és utolsó izlandi hadsereget. Az utódja még úgy-ahogy működtette, de amikor ő is meghalt, a hadsereg szétesett. Nem is kísérleteztek ilyesmi létrehozásával többé, csupán egy máig működő parti őrséget állítottak fel az első világháború után.

A második világháború vérzivatarában ez semmire sem lett volna elég, miközben egy esetleges német megszállás lehetetlen helyzetbe hozta volna a nyugati szövetségeseket. „Aki Izlandot birtokolja, az pisztolyt szegez Angliára, Amerikára és Kanadára” – mondta Winston Churchill brit miniszterelnök, és megszállta Izlandot. A britek helyét átvették a világháborúba frissen belépett amerikaiak, megépítették keflavíki támaszpontjukat egy védett öbölben, a fővárossal, Reykjavíkkal szemközt. Ma itt van az ország nemzetközi repülőtere.

Az izlandi nemzeti identitás része a fegyvertelen státus, a hadsereg nélküliség. Ez nem keverendő össze a semlegességgel, hiszen fekvésénél fogva ezt a luxust az ország nem engedheti meg magának. A második világháborúban a németek, a hidegháborúban a szovjetek jelentettek fenyegetést. Ez utóbbi miatt a Dániától időközben függetlenedő Izland 1949-ben a NATO alapító tagja lett, és védelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal. A szigetről remekül meg lehetett akadályozni a szovjet hadiflotta behatolását az Atlanti-óceánra, miközben állandó belpolitikai vitatémát jelentett az ország külpolitikai irányvonala. Ezt a szocialista országok sajtója aztán feltupírozta, és a vasfüggöny mögötti olvasóknak már-már olyan érzésük volt, hogy csak percek kérdése, és Izland kilép a NATO-ból.

Tény, hogy voltak súrlódások, leginkább a britekkel. A reykjavíki kormány ugyanis egyre jobban kiterjesztette tengeri határait, amit a britek sérelmeztek. Ezek voltak a tőkehalháborúk az ötvenes és a hetvenes években. Volt sok-sok feszült pillanat, néhány lövés, és egy izlandi halálos áldozat is 1973-ban. Egy mérnök volt rosszkor rossz helyen, éppen egy járőrhajó sérülését javította, amikor ütköztek egy brit fregattal. A sorozatos miniháborúk nem tettek jót a katonai együttműködésnek, az izlandiak időnként például megtiltották, hogy az Egyesült Királyság katonai gépei használják a keflavíki támaszpontot.

Oroszok a szigeten

Miután a Nyugat megnyerte a hidegháborút, az izlandi amerikai bázis elvesztette a jelentőségét. Egy 1997-es, a szigeten tartott Partnerség a Békéért hadgyakorlaton még az oroszok is részt vettek. A 2006-ra az afganisztáni és iraki mocsárba ragadó amerikaiak átadták a keflavíki támaszpont működtetését az izlandi parti őrségnek. Úgy tűnt, Izland már soha nem nyeri vissza egykori stratégiai jelentőségét.

Csakhogy mára minden megváltozott.