Több romániai táblabíróság és törvényszék alkalmazottai bejelentették, hogy szerdától részlegesen beszüntetik a munkát, tiltakozásul amiatt, hogy a kormány az eddiginél rosszabb nyugdíjazási feltételeket készül életbe léptetni a bírák és ügyészek számára.
A bukaresti, galaci, gyulafehérvári, nagyváradi, konstancai, jászvásári és ploiesti-i táblabíróság bíráinak, illetve a bukaresti törvényszék ügyészeinek közgyűlése kedden úgy döntött, hogy – a kényszerintézkedésekről szóló ügyek kivételével – elnapolják a tárgyalásokat addig, amíg a kormány vissza nem vonja a bírák és ügyészek különnyugdíjáról szóló törvénytervezetét, amit a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjának részeként, parlamenti vita nélkül, ún. „kormányzati felelősségvállalással” tervez életbe léptetni.
Az igazságszolgáltatás szakmai szervezeteként működő legfelsőbb bírói tanács (CSM) sajtóközleményben tudatta, hogy az országnak mind a 16 fellebbviteli instanciája felhívással fordult a másik két hatalmi ág (a törvényhozás és végrehajtó hatalom) felé, az igazságszolgáltatási nyugdíjreformról szóló törvénytervezet azonnali visszavonását és a bírói hatalom elleni „agresszív kampány” beszüntetését követelve, mert szerintük az veszélybe sodorja a jogállamiságot.
A CSM szerint a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét a jövőben megszüntető, a bírák és ügyészek nyugdíját a nettó bérük szintje alá csökkentő kormányzati törvénykezdeményezés az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadás, ami az igazságszolgáltatás destabilizálásának veszélyét hordozza magában.
A bukaresti négypárti koalíciós kormányt vezető Ilie Bolojan liberális miniszterelnök július végén ismertette reformjavaslatát, ami szerint a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát az általánosan érvényes 65 évre emelnék, a korkedvezményes nyugdíjazást pedig a jelenlegi 25 helyett 35 év szolgálati időhöz kötik, azzal a kiegészítéssel, hogy akik 65 éves koruk előtt vonulnak nyugállományba, azoknak minden hiányzó szolgálati évért 2 százalékot levonnak a nyugdíjából.
A nyugdíj összegét is csökkenteni akarja a bukaresti kormány, az utolsó öt év nettó bérének 70 százalékára. A kormányfő szerint éppenséggel az veszélyezteti az igazságügyi rendszer működését, hogy a bírák és ügyészek kétharmada jelenleg „szakmai érettsége teljében”, 48 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonul. Erre ösztönzi őket ugyanis az, hogy az igazságügyi rendszerből kilépők nyugdíja jelenleg megegyezik utolsó nettó bérükkel.
Romániában a bírák és ügyészek főleg állami költségvetésből, nem a befizetett járulékokból fedezett különnyugdíjának átlaga havi 25 ezer lejre (megközelítőleg 2 millió forint) rúg. (MTI)