Visszatért Jimmy Kimmel, aki szerint a komikusok elhallgattatása „antiamerikai”

vicc
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Szeretnék valamit tisztázni, mert fontos számomra, hogy mindenki megértse, soha nem volt szándékomban könnyedén venni egy fiatalember meggyilkolását. Nem hiszem, hogy ebben bármi vicces lenne” – mondta a képernyőre visszatérő Jimmy Kimmel, akinek műsorát egy héttel korábban törölték műsorát egy Charlie Kirkről szóló monológja miatt.

Kimmel akkor azt mondta: „Új mélypontokat értünk el a hétvégén, amikor a MAGA-banda mindent megtett, hogy úgy állítsa be azt a srácot, aki megölte Charlie Kirket, mintha nem hozzájuk tartozna, és politikai hasznot próbáltak húzni az esetből.” Hozzátette: „Sokan MAGA-földön nagyon keményen dolgoznak azon, hogy politikai tőkét kovácsoljanak Charlie Kirk meggyilkolásából.”

Kimmel most a képernyőre való visszatérését azzal kezdte, hogy köszönetet mondott: „azoknak, akik nem támogatják a műsoromat és a meggyőződésemet, de támogatják a jogomat, hogy ezeket a meggyőződéseket mégis megosszam”.

A Charlie Kirk halálával kapcsolatban tett megjegyzéseiről még azt is elmondta, hogy nem állt szándékában „semmilyen konkrét csoportot hibáztatni azért, amit – nyilvánvalóan egy súlyosan zavart személy tett”.

Ezután arról beszélt, hogy Donald Trump „minden tőle telhetőt megtett”, hogy eltüntesse őt, de „ehelyett arra kényszerített több millió embert, hogy nézzék a műsort”. Ehhez hozzátette: „Az Egyesült Államok elnöke világossá tette, azt akarja, hogy engem és több száz itt dolgozó embert elbocsássanak. A vezetőnk örül annak, ha többen elveszítik megélhetésüket, mert nem engedik őket viccelni”.

„Egy dolgot megtanultam Lenny Bruce-tól, George Carlintól és Howard Sterntől, mégpedig azt, hogy ha a kormány megpróbál elhallgattatni egy komikust, akit az elnök nem szeret, az antiamerikai” – mondta Kimmel.

Forrás

(Guardian)

Kapcsolódó cikkek