Másfél hónapra leáll az iváncsai akkumulátorgyár

gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Október elejétől másfél hónapra leállítják a gyártást az SK On iváncsai akkumulátorgyárában. A dolgozókat nappali műszakba rakják át, a termelés helyett képzéseken kell majd részt venniük - írta meg a Telex.

A cég sajtóközleménye szerint a leállás alatt alaposan átnézik és leellenőrzik a gyárat. Az ügyfeleiket viszont ebben a másfél hónapban is el tudják majd látni, mert az elmúlt időszakban a korábban tervezettnél nagyobb mennyiségben gyártottak akkumulátorokat.

Az SK Iváncsa mellett épülő gyára 2023-ban
Fotó: Németh Dániel/444

Az SK On Hungary HR-igazgatója azt mondta, a karbantartás után fokozatosan újraindítják a termelést. A leállás alatt pedig egyetlen magyar munkavállalót sem küldenek el.

A dolgozók viszont aggódnak. Többen úgy tudják, hogy a leállás mögött sokkal súlyosabb problémák állhatnak, mint ahogy azt a cég kommunikálja. Azt hallották, hogy a cég ideiglenesen visszafogja az európai gyártást Donald Trump EU-s termékekre kivetett vámjai miatt.