Agyonlőttek egy bírót Albániában egy tárgyaláson

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Fegyveres lövöldözött az albán főváros, Tirana bíróságán, ahol agyonlőtt egy bírót, két embert pedig megsebesített. A férfi elmenekült, de később elfogták – írja a Guardian.

Illusztráció: fsHH/Pixabay

Az albán rendőrség tájékoztatása szerint a meggyilkolt bíró Astrit Kalaja volt, akit a tárgyalóteremben lőtt le a 30 éves férfi. Kalaját kórházba vitték, de útközben belehalt sérüléseibe. A támadó két másik embert is meglőtt, akik szintén részt vettek a tárgyaláson, de az ő sérüléseik nem életveszélyesek.

A hatóságok nem közöltek részleteket sem az elkövető indítékáról, sem az ügy tárgyáról. A bíróság honlapján szereplő bejegyzés szerint az eljárás egy ingatlanüggyel volt kapcsolatos. A rendőrség később letartóztatta a gyanúsítottat, és megtalálták a revolvert is, amivel a gyanú szerint elkövette a gyilkosságot.

Albániában az EU és az Egyesült Államok támogatásával 2016-ban elindított igazságügyi reformok után több tízezer ügy torlódott fel, és évek óta késlekedik az elbírálásuk.