Két évvel és néhány nappal azután, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, béke van Gázában. 2025. október 13-án, több mint 700 nap raboskodás után kiszabadult az utolsó 20 még életben lévő izraeli túsz. A két fél megállapodása szerint ezt az időközben elhalálozott izraeli túszok holttestének visszaszolgáltatása követi, az izraeliek pedig több mint 1700 palesztin foglyot engednek szabadon.
A Gázát támadó izraeli fegyverek október 10-én hallgattak el, ami az ezt követő fogoly- és túszcsere előfeltétele volt. Azóta előbb Gázából, most pedig már Izraelből is olyan katartikus képek érkeznek a békét ünneplő emberekről, amilyeneket nagyon rég nem láttunk a régióból. A hirtelen jött béke ingatag lábakon áll, a háború számtalan szála nincs elvarrva, de ettől még kétség sem férhet ahhoz, hogy idáig eljutni hatalmas eredmény.
Abban, hogy két év után elhallgattak a fegyverek, a háborút pokoli körülmények közt, de életben átvészelő túszok pedig hazamehettek, nyilvánvalóan szerepe volt annak, hogy a harcoló felek belefáradtak a konfliktusba.
A Hamász 2023. október 7-én története legnagyobb győzelmét aratta a Dél-Izraelre szabadított gyilkolással, erőszakkal, kétszáznál is több túsz Gázába hurcolásával. Azóta viszont folyamatosan visszaszorulóban volt, miközben a sokat szenvedett palesztin népre története legnagyobb katasztrófáját szabadította.
Tízezrek haltak meg, százezrek sérültek meg, Gáza infrastruktúrájának jelentős része pedig, a lakóházaktól az iskolákig, megsemmisült. A két éve tartó, egyesek szerint háborús bűnökkel teli, neves szakértők szerint népirtásnak minősülő izraeli támadások pusztításának léptékére talán a legjobb bizonyíték éppen az, hogy a Hamász még a legnagyobb kincseit, a majdani béketárgyalások során cserealapnak szánt túszokat sem tudta mind életben tartani. Egy részük túlélte a háborút őreikkel együtt, feltehetően a Gáza alatti labirintusszerű alagútrendszerben, a többiek még nem tisztázott körülmények közt meghaltak, minden bizonnyal a rájuk vigyázókkal együtt.
Két év után a Hamásznak nem nagyon maradtak jó lapjai a háborúban, és bár valameddig még húzhatták volna, úgy érezhették, hogy ez az a pont, aminél már nem éri meg továbbmenni.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Hogy érhette a Hamász hétvégi akciója ennyire váratlanul a világ legjobbjai közé sorolt izraeli fegyveres erőket és titkosszolgálatokat? És mi lehet egy olyan helyzetben a válasz, amikor egyszerre kellene túszokat kiszabadítani és katonákat küldeni meghalni a Gázai övezetbe?
A társadalom átalakulásával az izraeliek jó része már három osztályú társadalomban gondolkozik, ahol az arabok javának semmilyen jogai sincsenek. Netanjahu pedig egy igazságügyi reformmal igyekszik elébe vágni az ellene indult eljárásoknak. Így már az izraeli demokrácia is veszélybe került.