A kartonember korábban Győrt nevezte fasz városnak, most Gárdonnyal lehet komoly baja

POLITIKA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Az agárdi gyógyfürdőt 2007 óta vezette Kovacsics Imre, akinek a hét elején megszűnt a megbízatása. Az átadás-átvételről ő és kollégái hiányoztak ugyan, ott volt viszont egy őt ábrázoló papírmasé figura.

Fotó: Eötvös Pál Árpád/Facebook

Gárdonyban 2024-ben ért véget a fideszes Tóth István 18 éves polgármestersége. A választás után még egy utolsó nagy költekezésbe fogott, kész helyzet elé állítva utódát, a VITE (A Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület) színeiben győző Eötvös Pál Árpádot.

Fideszes fürdőigazgató az ellenzéki Gárdonyban

A helyi közélet egyik forró témája volt a fürdő ügye. A nyáron ez is szóba került, amikor egy időközi választás miatt a polgármesterrel beszéltünk. Kovacsicsot akkor nevezték ki – öt év helyett már csak 6 hónapra, arra az időre, amíg megtalálják az utódát. Eötvös akkor azt mondta, hogy tizenvalahányan pályáztak ugyan, de ezekből csak három volt érvényes. Nyolcan ugyanis emailben küldték el az anyagot, holott a kiírás szerint jelöletlen zárt borítékban kellett volna érkeznie a pályázatnak. A maradékból Kovacsicson kívül egy olyan sem volt, aki vezetett már fürdőt, márpedig ez is a kritériumok között szerepelt.

Most sikerült találniuk egy pályázót, azaz a pályázó találta meg az önkormányzatot. A nyertes Bársony Péterrel ugyanis, a polgármester elmondása szerint, semmilyen előzetes egyeztetés nem volt. És hogy milyen kiszámíthatatlan a sors: Bársony Péter a velencei képviselő-testületnek a Fidesz színeiben a tagja. Annak a Fidesznek, amit Gárdonyban 2014 óta akart legyőzni a végül 2024-ben nyertes Eötvös.

Fürdik a fürdőkben a fürdőpápa

A fürdő éléről közel húsz év után távozó, 54 éves testnevelés-földrajz szakos tanári végzettségű Kovacsics amúgy nem mindennapi karriert tudhat magáénak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek