Március nyolcadikán, nőnapon jelent meg Diószegi-Horváth Nóra cikke, amiben bántalmazott nők mesélték el a 444-nek, hogyan hagyta őket végleg cserben a rendszer. A címe az volt: Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket.
Nem sokkal korábban történt ugyanis az eset, amikor a Budapesten meggyilkolt japán nő esete ismét rávilágított arra, hogy továbbra is súlyos probléma az, hogy a hatóságok gyakran nem veszik eléggé komolyan a bántalmazott nők ügyét.
Cikkünkben megrázó történeteket keresztül mutattuk be a rendszerszintű problémát, vagyis azt, hogy a jogrendszer, illetve a hatósági gyakorlat mennyire magára tudja hagyni az áldozatokat, milyen végletekig abszurd helyzetekbe képes belekényszeríteni, és mennyire nem képes megvédeni őket a bántalmazóktól.
A rendszerszintű erőszak témájával a Tyúkól podcast több adásban is foglalkozott, először kifejezetten a japán nő esetén keresztül:
Majd akkor, amikor Vitályos Eszter kormányszóvivő arról beszélt, a bántalmazott nőket az „élet” bántotta:
A témával foglalkozó, Apám lánya című dokumentumfilmet pedig élő felvétel keretében vetítettük le:
Videóriportunkban pedig azt mutattuk be, hogy a Néma Tanúk Felvonulásán a nők elleni erőszak ellen álltak ki a tüntetők:
Nőnap van, politikusaink ünnepelnek. Virággal. Miközben ma Magyarországon bántalmazott nők sokasága küzd, és nem csak a bántalmazójával, hanem az egész rendszerrel, ami segítségnyújtás helyett tovább bántalmazza őket. A történeteikből érthetjük meg, hány ponton képes cserben hagyni a nőket, anyákat, és gyerekeiket az úgynevezett igazságszolgáltatás.
A rendőrség beismerte, hogy hibázott, amikor korábban elutasította a volt férje által megölt japán nő feljelentéseit, és bejelentették, hogy ezentúl valamivel több rendőrt küldenek majd érzékenyítő tréningre. Számít ilyenkor a bocsánatkérés? És hogyan beszéljünk a nők elleni erőszakról? Podcast az intézményi árulásról.
A kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón próbálta kikerülni azt, hogy ki kelljen mondania: a nőket bizony a férfiak bántalmazzák. De a NANE egyesület szerint már az is fejlődés, hogy egyáltalán a nők szót kimondják, és nem csak párkapcsolati erőszakról beszél.
November 26-án együtt néztük meg Podhradská Lea Apám lánya című filmjét, ami húsba vágóan valóságos módon mutatja be egy nő kiszolgáltatottságát és a bántalmazott nő családjának hozzáállását. A filmről a PATENT és a 21 Kutatóközpont szakértőivel beszélgettünk.
„Undorító, hogy szinte minden nő átélt már valamilyen fajta szexuális zaklatást” – mondták a tüntetők a Néma Tanúk Felvonulásán. Van aki pedig már abban sem biztos, hogy ilyen esetben van értelme az állami szervekhez fordulni.