Szerda este első alkalommal vettük fel élőben a Tyúkólt, ráadásul egy nagyon különleges vetítéssel egybekötve!
Az eseményen a közönség előbb megnézhette Podhradská Lea Apám lánya című filmjét (ami elnyerte a legjobb magyar dokumentumfilm díját a 22. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon), ezt követően pedig a rendezővel és meghívott vendégeinkkel beszélgettünk a film kapcsán nők elleni erőszakról, társadalmi előítéletekről, és a hallgatás okairól. Többek között.
A magyar férfiak alig több mint tizede gondolja azt, hogy a féltékenykedés is a párkapcsolati erőszak része. A bántalmazás társadalmi megítélése visszás és a fizikai agressziót sem tartják az emberek minden esetben erőszaknak. Ezeket a sokkoló tényeket eddig főleg a bántalmazott nőket támogató szervezetek tapasztalataiból tudtuk, nemrég viszont megjelent a PATENT Egyesület és a 21 Kutatóközpont közös kutatása, ami rámutat arra, hogy az egyes esetek mögött társadalmi mintázat húzódik meg, és valóban rendszerszintű a probléma. Kevesen bíznak az igazságszolgáltatás erejében, a legtöbben pedig úgy vélik, a családnak kellene segítenie.
Csakhogy a család nem mindig segít.
Erről, és még sokkal többről mesél az Apám lánya című film is, amelyben a rendező saját, több évtizede eltűnt nővérét, Denit keresi. A történet húsba vágóan érzékletes módon mutatja be nemcsak a bántalmazás, hanem a környezet közönyének hatásait is.
Ezt az epizódot a filmvetítés után vettük fel, a rendezővel, valamint Les Krisztinával a PATENT Egyesület, és Kiss Katával a 21 Kutatóközpont szakértőjével beszélgettünk.
Mielőtt elkezded hallgatni szólunk, hogy az adás több helyen is spoileres!!4!
A filmet december 4-étől a magyar mozikban is vetítik majd, mi mindenképpen nagyon ajánljuk.
Bővebben:
Ezúton is nagyon köszönjük, hogy ott voltatok velünk, hogy hallgattok minket, hogy időről időre írtok nekünk.
Néhány kép az eseményről:
Olvasnivaló:
Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk.
Illusztráció: Kiss Bence/444
„Undorító, hogy szinte minden nő átélt már valamilyen fajta szexuális zaklatást” – mondták a tüntetők a Néma Tanúk Felvonulásán. Van aki pedig már abban sem biztos, hogy ilyen esetben van értelme az állami szervekhez fordulni.
Jövő héten megnézheted velünk, még az országos premier előtt.
400 000 év börtönt kéne itt kiosztani! Rákay panasza. Parragh megokosodik. Miért pösze itt mindenki? Szinetár Dóra énekhangja. Ibiza, Európa swimming poolja.Jól nézünk, Miki! A Pötterbing Ödön Társaság és az eltitkolt vértanúk.
A szülői oktatási szorongás költséges mulatság, az egészségre is káros. Miért csináljuk mégis? Végre egy podcast, ahol nyugodtan ki lehet jelenteni: régen minden jobb volt.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.
Anthony Bourdain személyisége, története még halála után nyolc évvel is izgalomban tartja a fél világot. Sűrű történet ez, van benne minden, gimis romantika, keménydrogos gasztrorocksztárság, értelmiségi álomkarrier, médiaglória, és mindemögött örvénylő bűntudat és depresszió.
Letartóztatások nélkül kellett kibírnunk ezt a hetet. A politikusétkeztetés rövid históriája. Hol vannak a kínai Nobel-díjasok? Orbán visszatérése visszatér. Ötkamarás parlamenetet! Idegesítés, mint marketingtrükk.