Volodimir Zelenszkij közel egy órán keresztül telefonált Steve Witkoff amerikai különmegbízottal és Jared Kushnerrel, az amerikai elnök vejével december 25-én. Az ukrán elnök azt írta, hogy a beszélgetés során a folyamatban lévő béketárgyalások számos lényeges részletét vitatták meg.
Zelenszkij december 25-én este azt mondta a béketárgyalások állásáról, hogy néhány dokumentum már teljesen kész van, néhány dokumentum pedig majdnem kész van. Az érzékeny kérdéseken ugyanakkor még dolgozni kell.
December 26-án reggel pedig bejelentette, hogy hamarosan találkozik Donald Trumppal. Azt írta az X-en, megegyeztek az amerikaiakkal, hogy a legmagasabb szinten találkoznak. „Sok mindent el lehet dönteni az új éve előtt” – tette hozzá.
A béketárgyalások fejleményeire az oroszok is reagáltak. Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője december 25-én azt mondta, hogy a béketárgyalások „lassan, de biztosan haladnak”.
Az amerikaiak a december 20-21-ei hétvégén az oroszokkal és az ukránokkal is tárgyaltak Miamiban. Steve Witkoff a találkozók után azt mondta, hogy az egyeztetések nem hoztak egyértelmű áttörést a háború lezárása felé. Zelenszkij viszont december 24-én azt nyilatkozta, hogy a tárgyalásokon kidolgozott új béketervezet már nem írja elő az ukrán csapatok kivonását a Donbasz ukránok által felügyelt mintegy 20 százalékából. Az amerikai tárgyalók egy demilitarizált övezet vagy egy szabad gazdasági övezet létrehozását is felvetették. (via Kyiv Independent)
A két hadviselő fél álláspontja között továbbra is óriási a szakadék.
Zelenszkij beszédének előzménye, hogy az éjjeli orosz támadások miatt öt ukrán régió maradt áram nélkül.