Feljelentettük magunkat, a többiek addig biztonságban vannak

külföld

Orbán Viktor hallgat, a magyar kisebbségi érdekeknél fontosabbnak látszik számára a Robert Ficóval való politikai szövetség, Magyar Péter pedig kampányüzemmódban azzal fenyeget, hogy ha miniszterelnök lesz, a szlovák nagykövetet is kiutasíthatja a Beneš-dekrétumok körüli botrány miatt.

Az ügy, ami miatt már Budapesten is tüntettek, nálunk leginkább pártpolitikai téma, Szlovákiában azonban vérre megy: egy friss törvénymódosítás alapján akár hat hónapos börtönbüntetés is kiszabható arra, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat, azt a rendelkezést, ami 1945 után kollektív bűnösként bélyegezte meg a németeket és a felvidéki magyarokat.

Hárman azonban nem ijedtek meg a „némasági törvénytől”: azonnal petíciót indítottak ellene, majd saját magukat jelentették fel, hogy próbára tegyék a szlovák hatóságokat.

Fiala-Butora János kutató, a kisebbségi jog európai szakértője és Orosz Örs, a magyar nyelvi jogok civil aktivistájából lett szlovákiai magyar politikus egy harmadik barátjukkal, Stubendek Attilával együtt sétáltak be a komáromi rendőrségre a Duna szlovákiai oldalán, hogy feljelentsék magukat, mert megszegték a decemberben elfogadott törvényt.

Orosz Örs és Fiala-Butora János
Fotó: Kovács Bendegúz

Őket kérdeztük a 444 podcastjában arról, hogy

  • hogy lehet, hogy még mindig földeket kobozhatnak el Szlovákiában magánemberektől csak azért, mert valamelyik felmenőjük magyar volt;
  • miért nem szabad kétségbevonni sem a Beneš-dekrétumokat, miért tabu ez, amitől a területi integritást és az önálló államiságot féltik a szlovák politikusok;
  • hogy néz ki a szlovák-magyar viszony kisebbségi szempontból a hétköznapokban;
  • és van-e bármi gyakorlati eredménye innen nézve az Orbán-Fico haverkodásnak.

Amikor a populista internacionálé fontosabb, mint a határon túli magyarok érdeke, a kisebbségi jog pedig sokadlagos: a Beneš-dekrétumok 80 év után is velünk vannak.

Kapcsolódó cikkek

A Beneš-dekrétumok ellen, a felvidéki magyarokért tüntettek a szlovák nagykövetség előtt

December végén fogadták el azt a törvényt Szlovákiában, mely börtönnel fenyegeti azokat, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat. Ez ellen a törvény ellen szólaltak fel az egyetemi hallgatók által szervezett demonstráción szombaton.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Robert Ficóék fél év börtönbüntetést adnának azoknak, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat

Vagyis a csehszlovákiai magyarokat és németeket a jogaiktól és vagyonuktól megfosztó jogszabályokat.

Benics Márk
külföld

Orbán Viktor a Benes-dekrétumos szlovákiai fejleményekről: Tisztázni kell, hogy miről is szól az új törvény

Sokáig várt, és most se volt különösebben konkrét.

Gazda Albert
POLITIKA

A szlovák elnök aláírta a magyarok véleményszabadságát korlátozó törvényt

A magyar kormány meg sem próbálta ezt megakadályozni. A Magyar Szövetség polgári engedetlenségbe kezd.

Urfi Péter
külföld

Magyar Péter kiutasítaná Szlovákia budapesti nagykövetét

Ha Szlovákia hatályban tart magyarokat kollektíven büntető jogszabályt.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Petíció indult a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését büntető törvénymódosítás eltörléséért, a kezdeményezők feljelentették magukat a rendőrségen

A kezdeményezők bocsánatkérést várnak a szlovák parlamenttől, de céljuk nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre.

Bábel Vilmos
külföld