A New York Times információi szerint hat Minnesota állambeli szövetségi ügyész mondott le kedden, amiért az Igazságügyi Minisztérium arra próbálta utasítani őket, hogy indítsanak vizsgálatot a saját autójában egy ICE-ügynök által közvetlen közelről agyonlőtt Renee Nicole Good felesége ellen. A döntésüket emellett állítólag az is motiválta, hogy a tárca mindeközben nem hajlik arra, hogy a minnesotai ügyészek bevonásával vizsgáltassa ki, hogy a minneapolisi utcán gyilkos lövéseket leadó ICE-os törvényesen járt-e el. (A minisztérium a legfőbb ügyészség funkcióit is ellátja Amerikában.)
A lemondottak között van az a Joseph H. Thompson ügyész, aki két éve irányítja annak az állam szociális ellátórendszerét megrázó csalási ügynek felderítését, ami miatt Trump elnök annak idején az ICE Minneapolisba küldéséről határozott. Mi Elképesztő csalássorozat Minnesotában: egymilliárd dollárt szívhatott ki a szociális ellátórendszerből több tucat szomáliai címmel írtunk az ügyről, amit Thompson ügyész leplezett le és derített fel.
A 47 éves ügyész – és öt kollégája – nem értett egyet azzal, hogy az idegenrendészeti ügynök felelősségének minél alaposabb tisztázása helyett az igazságszolgáltatás a meggyilkolt nő feleségének kapcsolatát vizsgáltatná ki az ICE bevetése ellen tiltakozó helyi szerveződésekkel. Ettől a vizsgálattól ráadásul nem igazán várható pártatlanság, tekintettel arra, hogy Kristi Noem belbiztonsági miniszter például jó előre „helyi terroristának" nevezte Renee Nicola Goodot. Bár az esetről készült számtalan videón pontosan látni, hogy az agyonlőtt nő az őt megállító ICE-osokat elkerülve lelépni próbált volna a kocsijával, a Trump-adminisztráció az első pillanattól fogva úgy keretezi a sztorit, hogy a nő el akarta ütni az ügynököt, merthogy terrorista.