A belpolitikai botrányokhoz szokott Libanonban is szintlépést jelent a legújabb botrány: a gyanú szerint egy befolyásos sejk megbízásából eljáró férfi még a miniszterelnök-választásba is bele tudott szólni.
Miközben minél kisebb apparátussal próbálják megállapítani, hogy az ICE ügynöke törvényesen lőtte-e le Renee Nicole Good, a minisztérium a házastársára szállna rá nagy erők bevetésével.
Már korábban felmerült a gyanú, hogy valami nem oké a gyermekétkeztetési programmal, de úgy tűnik, a helyi demokrata vezetők vonakodtak határozott lépéseket tenni a szomáliai közösséget érintő vádak kapcsán. Attól tarthattak, hogy rasszizmussal vádolják őket.
Korábban Mészárosék és Matolcsyék bankja a saját ügyfeleit hibáztatta, de mostanra már 757 ügyben indult nyomozás.
A nő még a bűnügyi felügyelet alatt is kicsalt valakitől 11 millió forintot a nem létező hagyaték ürügyén. Az utolsó szó jogán arról beszélt, mit akart Kósa az örökséggel.
Álirodákkal és 403 ezer forintos órabérrel nyúlt le EU-s pénzeket egy nemzetközi hálózat Budapestről. Az ügyben feltűnt Matolcsy György unokatestvérének érdekeltsége is.